Bár számtalan játék megpróbálta, számomra egyetlen kooperatív zombis horrorjáték sem közelítette meg annyira azt a szintet és hangulatot, amit a két Left 4 Dead képviselt, mint a Saber Interactive által fejlesztett World War Z-adaptáció. A hosszú éveken át támogatott játék (még tavaly év végén is kapott egy új pályacsomagot, több mint öt évvel a megjelenése után – kár, hogy a pár hete megjelent VR-változat már nem bizonyult olyan sikeresnek) egyszerre örökítette át az L4D receptjét, hitelesebben, mint a trónkövetelők többsége, és fejlesztette azt tovább a hatalmas hordákkal, a komplex szintlépési rendszerrel úgy, hogy tulajdonképpen már ott lefektették a tavaly hatalmas sikert aratott Space Marine 2 legerősebb elemeinek alapjait is. Épp emiatt, amikor 2023-ban bejelentették, hogy az űrgárdisták kalandja mellett javában készül egy új zombis játékuk is, nem kisebb név támogatásával, mint a legendás horrorfilmjeiről (és zseniális filmzenéiről) híres John Carpenter (Halloween, A dolog, Menekülés New Yorkból...), az kapásból vált számomra az egyik legjobban várt horrorjátékká.
De aztán sok más játékossal egyetemben várhattam egy jó darabig, ugyanis érthető okokból a Space Marine 2 élvezte a Saber csapatának elsődleges fókuszát. Ám idén nyár elején, jóval a gamescom indulása előtt a szerkesztőségbe érkezett egy meghívó. Ez alapján jelentkezhettünk egy exkluzív playtestre a megjelenéshez időközben igencsak közel került játékból, annyi kikötéssel, hogy a véleményeket és tapasztalatokat csak a kölni rendezvényt követő héten publikálhatjuk, miután a játék egy látványos előzetessel ismét bejelentkezett a nagyérdemű előtt.
A Carpenter kollaborációval készülő játékban a játékosok egy négytagú zsoldoscsapat, a címszereplő Toxic Commando tagjait irányíthatják, akik lényegében a ’80-as évekbeli B/C/Zs-kategóriás akció- illetve horror-akciófilmek (és valamennyire a szombat reggeli, G.I. Joe-jellegű akció-rajzfilmek) kliséinek megtestesítői. Csapatunk egy rutinnak tűnő megbízatás során egy henger kísérleti üzemanyagot próbál becsempészni egy lezárt katonai létesítmény falai mögé, amikor mutáns, zombiszerű rémek ütnek rajtuk, majd a fal túloldalán kilyukadva szembetalálják magukat Cthulhuval, pontosabban a rá kísértetiesen emlékeztető, Sludge God nevű ősi szörnyistennel, akit a létesítményben új energiaforrás után fúró tudósok ébresztettek fel álmából.
A találkozás során az eredetileg a rém legyőzéséhez elengedhetetlen, becsempészett matéria megsemmisül, hőseink pedig megfertőződnek a Sludge God által termelt mutagén trutyi parazitáival. Ám szerencséjükre rejtélyes megbízójuk időben közbelép, és speciális páncélokkal ruházza fel őket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy még egy hétig életben és tudatuknál maradjanak a külvilágtól izolált bázis falain belül, ráadásul a mutációk révén szerzett természetfeletti képességek birtokában. A feladatuk, hogy saját és az emberiség túlélése érdekében elpusztítsák a morcos istenséget, mielőtt az kitörhetne a bázisról, és trutymójával eláraszthatná a világot.
A játék a legtöbb kooperatív zombis játékhoz hasonlóan missziókra épül, amelyekre vagy egyedül indulhatunk három bot társaságában, avagy három cimboránkkal. A missziók között az azok során nyújtott teljesítményünk, illetve a begyűjtött különböző nyersanyagok segítségével fejleszthetjük a négy, szabadon választható karakterosztály (a tank, a medic és társaik megfelelői lényegében), valamint arzenálunk részeit. A fejlődési rendszer a WWZ-ből és az SM2 többjátékos módjából köszön vissza, tehát külön-külön lép szintet a profilunk, a kasztunk és a használt mordályaink – az új cuccokat előbb így feloldjuk, majd ezt követően vehetjük meg őket a begyűjtött valutákból.
Maguk a missziók igen méretes, nemlineáris térképeken játszódnak, ahol bizonyos pályaelemek elhelyezése, a hordák és a speciális mutánsok elhelyezése ráadásul próbálkozásonként eltérő is lehet. Rajtunk áll, hogy a területen egyből a főbb objektívák végrehajtására ugrunk-e, hogy minél hamarabb kimenekülhessünk, vagy épp ellenkezőleg, nekiállunk hordákat irtani, nyersanyagot farmolni. Ezek révén növelhetjük esélyeinket a főbb feladatok teljesítése során időről időre felbukkanó defenzív részek alatt (járművünk javítását, a speciális fegyverkonténerek felnyitását, és a védelmi rendszerek életre keltését ugyanazzal a nyersanyaggal hajthatjuk végre), és megkönnyíthetjük a missziók közötti fejlődés tempóját is. A haladáshoz elengedhetetlenek a járművek, amelyek közül általában többet találhatunk a pályán elszórva, és azon felül, hogy csapatunkat lényegesen mobilisabbá teszik, mind különböző bónuszokat nyújt – a mentőautó például extra elsősegélycsomagokat, a rendőrautó muníciót, míg a katonai terepjáró erősebb páncélozottságot és géppuskafészket a tetején.
A játékélmény intenzív, a hangulat kellőképp átjön, mind a karakterek képességei, mind a fegyverek használata addiktív, a Sabernek pedig becsületére szóljon, hogy még mindig elképesztően látványosan tudnak megindítani több száz fertőzöttet a játékosok felé. A playtest során a még borítékolható technikai malőrök mellett (amelyek érdekesmód még így is lényegesen elviselhetőbbek voltak, mint az elvileg befejezett Killing Floor III-ban. Egyedül a botok használhatóságával akadtak problémáim (lőnek elég precízen mindenre és felsegítenek minket is, ha elterülünk, de például a lövegek muníciójával nehezen spórolnak, és a náluk levő felszerelések felhasználására is igen nehezen vehetőek rá időnként), és a hangulat időről időre bekövetkező leülésével, amikor frenetikus mutánsvadászat után akár percek teltek el azzal, hogy egy méretes, térdig érő sárral borított pályaszakaszon kellett vonóhoroggal átvergődnünk aktuális járművünkkel. Ettől eltekintve tetszett, amit kipróbálhattam, és ha a csapat sikeresen csiszolja, finomhangolja, optimalizálja a megjelenésig, nem sok okunk lesz panaszra.
