A sztori:
USA lerohanja Szíriát és amíg a fő csapár (Task Force Thunder) Irakból nyomul befelé, addig egy elterelő és kisegítő csapás is indul Törökországból Task Force Narwick (ezek volnánk mi). A TF Narwick az 1. zászlóalj egyes egységeiből lett kialakítva, de jóval kisebb, mint egy teljes zászlóalj (részletesen lejebb).
A TF Narwick eddig sikeresen leküzdötte az akadályokat és már-már a győzelem kapujában áll: Hims városa előtt. Ha Hims elesik, nincs esélye a szír erőknek. Szerencsére a fő csapás (TF Thunder) is most ért Hims-hez, de keletről (mi meg északról) így a szír ellenállás fő ereje keleten van, de azért sikerült találniuk egy jól védhető pontot, amit viszonylag kis erőkkel is tartani tudnak: Ez a Hims-től északra húzódó autópálya körgyűrű (valójában ez egy fél gyűrű, mert csak nyugatról kerüli meg a várost) mivel azonban a TF Narwick ezen az M1-es autópályán halad dél felé, ezért ez a csomópont ideális a védelem számára. A mi feladatunk megtörni ezt. És most lássuk a résztvevő amerikai csapatokat és a választható harccsoportokat.
Magyarázat:
A szögletes zárójelben lévő számok azt jelölik, hogy az adott egység mikor lép akcióba a játékban.
Ahol nincs ilyen szám, az rögtön a játék elején aktív.
1 = 5 perc
2 = 15 perc
3 = 20 perc
6 = 20 perc +- 10 perc
4 = 25 perc
5 = 50 perc
A JTAC olyan egység, amiben egy rádiós meg egy ex-pilóta van és ők jobban tudják irányítani a légi támogatást. Jelen esetben az Apach helikoptereket.
Az XO egyetlen tiszt, akinek nem sok haszna van a játékban, a legtöbben eü katonaként használják, mertha egy sebesülthöz viszitek, akkor stabilizálja az állapotát (nagyobb valószínűséggel jelenik meg a végén sebesültként, mint halottként)
A támogatást bárki használhatja, de viszonylag limitált és ha elhasználjátok egymás elől, akkor lesz aki hoppon marad. Illetve az se mindegy, hogy ki kéri, mert hosszabb ideig tart a kommunikáció a hátországgal. De minden egységnek lehetősége van HA látja a célt.
M1A2 SEP - ez egy modernizált Abrams tank.
Felállás:
Támogatás:
2x Apach [1,3]
2x 155mm tarack [3,4]
2x 120mm aknavető
1. Zászlóalj (TF Narwick):
Parancsnokság:
Pk[2], Operation team [1], JTAC egység [2]
Mesterlövész raj [1], M1A2 SEP [3]
Tüzérségi megfigyelő Bradley
* Felderítő szakasz:
Pk, 4x Felderítő csapat
2x Felderítő Hummvee
2x M2 géppuskás Hummvee
Bradley
* A század (páncélos)
Pki M1A2 SEP, M1A2 SEP
JTAC egység [2], Hummvee [2]
** 1. szakasz [1] = 4x M1A2 SEP
** 3. szakasz [3] = 2x M1A2 SEP
* C század (gépesített gyalogság városi harchoz)
Pk, XO, Tüzérségi megfigyelő, 2x Bradley, Tüzérségi megfigyelő Bradley
** 1. szakasz = szakasz pk, 3x raj, 4x Bradley
** 2. szakasz [1] = szakasz pk, 3x raj, 4x Bradley
** 3. szakasz [2] = szakasz pk, 3x raj, 4x Bradley
* D század [6]
Pk, XO, Tüzérségi megfigyelő, Bradley, Tüzérségi megfigyelő Bradley
** 3. szakasz = szakasz pk, 3x raj, 4x Bradley
* E század (utász) [3]
Pk, Bradley
** 1. szakasz = szakasz pk, 3x raj, 4x Bradley
Na és akkor a választható harccsoportok:
Öt HCS-t alakítottam ki, de ha esetleg több játékos jelentkezik, akkor ezt-azt el lehet venni belőlük egy hatodikhoz is.
1. HCS: A zászlóalj parancsnokság és a felderítő szakasz és az A szd 1 szakasz.
A felderítők elég sebezhetők, de az elején nagyon fontosak. A parancsnoksághoz tartozik egy érdekes és egyedi alakulat: mesterlővészek. Illetve elég erős páncélosokből, mert a pk-hoz eleve tartozik egy Abrams meg egy Bradley, de az A/1 a legerősebb hk alakulat a térképen.
2. HCS: D század. Kicsit necces, hogy mikor jön és lehet, hogy későn, tehát a játékos az elején unatkozni fog. De egy teljesen önálló egység!
3. HCS: C század parancsnokság és a 2. és 3. szakasz. Két komplett gyalogsági szakasszal a haderő gerince, hiszen egymást fedezve képesek előrenyomulni.
4. HCS: C/1 szakasz és az A/3. Nagyon izgalmas, mert gyalogsággal a kezdetektől résztvesz és később kap egy fél Abrams szakaszt, ami így gyengítve is félelmetes erő.
5. HCS: Teljes E század és az A szd parancsnoksága. A kezdetek kezdetén 2db Abrams-e van és később kap egy teljesen önálló századot, melynek katonái C4-es robbanóanyagokkal is fel vannak szerelve épületek rombolásához.
Induláskor ezek az egységek vannak a térképen:
Felderítők
C szd pk
C/1 szakasz
A szd pk
Taktikák a CMSF-ben.
* A
Bradley-k szállítanak Javelin rakétákat is, melyeket a gyalogság - ha akar - felpakolhat és vele ellenséges járműveket vagy ellenségesnek vélt épületeket, lövészárkokat semmisíthet meg. Egy egy Bradley csak 2db rakétát visz.
* Érdemes a gyalogságot Bradley-kben szállítani, mert egyrészt védelmet nyújt (még az RPG-k ellen is), másrészt nem fárasztja ki őket. Ki kell nézni egy célterületet ahova a gyalogságot ki akarod tenni. Útközben már érdemes a környék gyanús objektumait vaktában lőni a Bradleykkel. Aztán kirakni a gyalogságot, de azért továbbra is támogatni a Bradley gépágyújával. Opcionálisan lehetséges a ködvetés is kipakolás előtt, ha rejtve akarjuk kitenni a katonákat. Aztán ha a gyalogság elvégezte a dolgát (pl megtisztított egy épületet) akkor vissza lehet szállni a Bradley-be és tovább.
* A rajok képesek Assault módban haladni. Ekkor egymást fedezve, óvatosan, de lassan mennek előre.
* Simán lehet mindenkivel "vaktában" lőni egy területet, ha azt hisszük, hogy ott ellenség van, mert ez általában bejön, még ha nem is okozunk veszteséget, de lefogjuk vagy pánikoltatjuk az esetlegesen ott lévő ellenséget.
* Az
Abrams általában a CMSF csatamező királya, de azért láttam már lángolni párat. Nem is annyira az ellenséges hk-k a veszélyesek rá, hanem az AT rakéták, amiket rejtekhelyről indítanak és halálosak tudnak lenni. Tehát viszonylag büntetlenül lehet velük haladni, de nem ész nélkül.
* Támogatás kérésekor meg kell adni, hogy milyen alakzatban (pont, vonal, kör) kéred a csapást, hány csőből, milyen sűrűségben (vész, nehéz, közepes, gyenge, könnyű), milyen hosszan (nagyon, hosszú, közepes, rövid, villám) illetve, hogy milyen típusú lőszerrel: hk elhárító, repeszgránát, romboló(általános).
Taktikai szituáció a Hims körgyűrű körül:
Felülnézet jelölésekkel
A TF Narwick csapatai az M1 autópályán közelítenek és a csomópont előtt fejlódnek fel támadásra.
A hírszerzés szerint a körgyűrű ága mögött (ez egy ideállis barrikád) jelentős ellenség található erős páncélelhárítással. A frontális támadás majdnem biztos kudarcra van ítélve, bár az Abramsek képesek lehetnek rá, de csak együtt. Ezért a fő terv (amitől ti eltérhettek), hogy a katlant bal oldalon megkerülve érjük el a térkép szélét, ahonnan könnyebben felderíthető az ellenség katlan beli állásai és ezért egyszerűbb a legyűrésük, főleg mivel így oldalba támadhatjuk őket.
Természetesen a könnyebbik oldalon is van védelem, de nem olyan erős.
Ezen kívül számíthatunk páncélos ellentámadásra is, de szerencsére mi is folyamatosan kapjuk a beérkezett csapatokat a fenti menetrend szerint.
Túlerőben vagyunk, de ők védekeznek.
Képek:
A katlan előtere
A katlan fő védelme a körgyűrű
A katlan sarka a kereszteződés
A domb
Gyár a domb mögött
Tájkép 1
Tákép 2