Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Grand Theft Auto IV (Ismertető)
Ok, azért írtam ezt, mert - bár én is elboldogulok az angollal - annak idején teljesen átsiklottam azon, hogy ott nekem amikor megáll a taxi rá kell tapadnom az 'F'-re, mert igazából el sem olvastam rendesen az üzenetet.
Onnantól hogy feltelepült nálam egyedül a RSCS első bejelentkezése nem ment, még aznap, mikor megjelent. Aztán hagytam is és másnap gond nélkül bejelentkeztem, azóta offline nyomom és hibaüzenet egy nem jött, csak összesen 3 olyan bug, amivel simán együtt tudok élni.

Igen, de -Zsemle-Morzsi kedves felvetésével ellentétben némileg konyítok az angol nyelvhez- én aztán nyomhattam naphosszat az "f"-et, akkor sem történt semmi utazásügyileg. Nem egyszer, nem kétszer, hanem hosszan, de semmi. De nem minden hiba jön elő mindenkinél: én például egész gyorsan, mindössze egyetlen hibaüzetetet átlépve el tudtam indítani amikor felraktam, sokan viszont a fél délelőttjüket elszórakozták vele
A kocsiból való kiesés hangulatos elsőre, másodjára, ötödjére, de úgy negyvenedjére volt amikor roppant mód anyáztam, s arra gondoltam, hogy biztonsági öv, könyörgöm
Az ismertető pedig azért lett rövidebb, mert a konzolos verzióról is írtunk már egy cikket annno. Nagy különbség pedig a bugokat leszámítva nincs a kettő között...az pedig csak természetes, hogy jól átportolták az irányítást, ez ennyi év után szót sem érdemel. (Bár kocsit nehezebb billentyűzettel jól vezetni, ez is így van már a GTA III óta a pc-s verziók esetében. Mindenesetre a kocsik fizikája és sérülési modellezése nagyon jó lett-igaz néha valahogy nem sérülnek a kocsik amikor kéne, (pölö áthajt rajtam egy Hummer, erre elsz egy karcolás a kocsin, nyahh
) de ez viszonylag ritka. Ahogyan az is, hgy Niko az utolsó küldetésnél a motor helyett lemászik a tengerhez, s Jimmy meg elmenekül...ritka...de megesett zsinórban háromszor, pedig különböző oldalakról próbálkoztam...

Recommended Hardware Requirements:
Processor: Intel Core 2 Quad 2.4Ghz, AMD Phenom X3 2.1Ghz
Memory: 2GB (Windows XP) 2.5GB (Windows Vista)
Free Hard Drive Space: 18GB
Video Card: 512MB NVIDIA 8600 / 512MB ATI 3870
DirectX 9 compatible Surround Sound Card
Keyboard
Mouse
Na mar most 2-3 giga manapsag mar nem nagy osszeg. Egy Ati 4850 peldaul ami 1 gigas az mar inkabb de ez se anyira veszes. Az X3-as AMD meg megint csak 25 ezer kornyeken mozog. Neme kene 1680-as felbontasokban jatszani ennyi. Nem akarom elhinni, hogy vkinek pl 1280x720(800) miert nem eleg? AA-val meg plane. HD-es felbontas...untig eleg. Ez amit leirtam 100 bol kijon. Erre kene gyojteni 2 evet?

Hiába, ha az egyetlen hang lakásodban a merevlemez olvasófejének percegése, hiába, mert nincs csajod...
Hát na igen, csak a többség úgy tervezte, hogy 2008 decemberétől fog gta4-ezni, nem pedig 2010 decemberétől.
Ahhoz hogy full pompájában fusson a game kb ilyen gép kell:
-Geforce GTX260 1gb (Ha van egyántalán belőle 1gb-s, ha nincs akkor gtx280.
)
-Egy 4magos proci
-3giga ram
Ez a kemény, nem a mateklecke!!!
Ahhoz hogy full pompájában fusson a game kb ilyen gép kell:
-Geforce GTX260 1gb (Ha van egyántalán belőle 1gb-s, ha nincs akkor gtx280.
)
-Egy 4magos proci
-3giga ram
Ez a kemény, nem a mateklecke!!!
Jó lett az ismertető, viszont tényleg javítani kéne azt a részt, ahol a taxiba való beszállás van említve. Először én sem olvastam el figyelmesen a kiírást. Nincs ott semmilyen bug, csak nem megnyomni kell az 'F' billentyűt, hanem nyomva tartani (ahogy Zsemle_Morzsi is említette).
"Óriási gépigény: tökéletesen optimalizálatlan" És az miért baj? A szépségnek ára van. Majd pár év múlva tökéletesen fog futni full grafikán 

Értettem... 

Aki nem változtatja a véleményét, az nem gondolkozik!
Akad jogosítványom, de én még nem ültem olyan autóban, ami kézifékes fékezéssel egy fél utcát csúszik, pedig nem 200 száguldoztam...
A kanyarodás szokás kérdése, de nekem nem az igazi, kinek a pap, kinek a lánya!
Jut eszembe, az áll-leesést illetően szerintem nagyon hangulatos az is, hogy nem egyszer távozunk a szélvédőn keresztül...
Illetve a harcrendszer is bejön, az meg megint apró öröm, hogy fedezékbe nyargaláskor filmbeillő autó mögé csúszást is láttam már. Sok kicsi sokra megy.
Csak vigyem végig és jöhet a multi
A kanyarodás szokás kérdése, de nekem nem az igazi, kinek a pap, kinek a lánya!
Jut eszembe, az áll-leesést illetően szerintem nagyon hangulatos az is, hogy nem egyszer távozunk a szélvédőn keresztül...
Illetve a harcrendszer is bejön, az meg megint apró öröm, hogy fedezékbe nyargaláskor filmbeillő autó mögé csúszást is láttam már. Sok kicsi sokra megy.
Csak vigyem végig és jöhet a multi

Aki nem változtatja a véleményét, az nem gondolkozik!
"Akkor én most üljek le, fogjam be a számat és meneküljek azonnal, hogy szerencsém volt?"
Igen.
Igen.
Egyébként már a leges legelejétől működik a taxi, csak tudni kéne egy kicsit angolul, ugyanis azt írja, hogy HOLD the F to get in the taxi... Szval nem csak röviden kell megnyomni az F-et hanem hosszan. Tökéletesen működik... Egyébként szerintem remek a fizika, a kanyarodás, aki vezetett már autót esetleg jogsija is van annak ez alap, hogy így kell mennie a járgányoknak. Sztem über egy game lett, nem volt vele bug gondom, remekül fut high-on, jól néz ki, a multi pedig letehetetlen... Minden fillérjét megérte...
A gránát hatósugara mindíg nagyobb mint a te ugrásod...
Üdv!
Nekem is nagyon bejön. Ráadásul egész jó a sebesség is. 27-29 fps állandóan. C2D E6400, 4 Gb Ram, 8800GTS512 Vista 64-bit. Ez erősnek számít? Textúra hiba csak nagyon ritkán. Fagyás még egyszer sem volt.
Egy bug zavar nagyon. A saját zene az istennek sem szól. Pedig jól van beállítva. Independence Fm is megjelenik, de akkor sem szól. Tud valaki bugfixet?
L

Tetszett, de szerintem rövid volt.
Illetve, csak nekem okozott áll-leesést például, hogy ha erősebben csapom oda járgányomat valaminek a falához, széléhez, akkor elferdül a kerekem és egyáltalán nem úgy megy a kocsi, mint jó állapotában? Engem az autók irányítása is zavar, bár már megszoktam, de a kanyarodás, az katasztrófa.
Lehet, hogy ennek az ismertetőnek sem ártana egy patch?
Jut is eszembe, a telepítés maceráit leszámítva nekem nem volt gondom fagyással, kilépésekkel, egyebekkel. (Akkor én most üljek le, fogjam be a számat és meneküljek azonnal, hogy szerencsém volt?

)Aki nem változtatja a véleményét, az nem gondolkozik!
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
Grand Theft Auto IV (Ismertető)
Grand Theft Auto IV (Ismertető)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 18:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [5]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]