28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Driver: San Francisco (Előzetes)

Creativ3Form
#11 Creativ3Form [33872]
Mivel még nincs se ismertető, se topic, így ide írom:

A kezdeti lelkesedésemet kicsit lelombozták az uccsó két fejezetben helyet kapó, "fussunk neki negyedszer is, mert úgy a poén" agyvérzéses küldetéssorozatok, de összességében, nagyon meg vagyok elégedve. A botrányosan szar 3. és 4. rész után is hozzámertek nyúlni még a címhez, és amellett, hogy visszatértek az első rész stílusához, azaz, hogy nem szállunk ki a kocsiból, és rohangálunk valamint lövöldözünk a városban, mint egy GTA epizódban, még egy újdonságot is hozzá tudtak adni a Shift mód személyében. Tökéletesen működik, és a lentebb írt hiedelmeket eloszlatván mondhatom, hogy nem bukik meg el rajta, hanem pont emiatt lesz élvezhető, és köt le a végéig. Ugyan is a történet előrehaladtával egyre több mindent lehet vele alkotni, és az elején még egyszerű és sablon küldetések, sokkal színesebbek lesznek tőle. Pl. a versenyes küldiket az elején csak egyféleképpen lehet megoldani...mész, és győzöl. De aztán a Shift mód fejlődésével, már bizony ki is ütheted a környezet segítségével a vetélytársaidat a versenyből, majd utána szépen bekocsikázól, 40-el a célba.
Igaz, a Shift mód miatt a történet az elején kissé fura, mert nem magyarázzák meg rögtön, hogy mi is ez, plusz a végére sztem kicsit szét is esik, mivel olyan dolgokat is belevisznek, illetve egy olyan dolgot, amit így igazából nem tudtam hová tenni...
SPOILER
Értem ezalatt azt, hogy a végére már Jericho is rendelkezett a Shift képességgel. Hogy? Miért? Vagy lehet, hogy ez csak a kóma kreálta depresszió miatt van így, azaz, hogy Tanner szimplán beképzeli, hogy Jericho is képes erre? Ez a része nekem kicsit sántít, mert ok, hogy Tanner képes erre, mert kómában van, de Jericho miért? És honnan tudja meg, hogy Tannernek van ilyen képessége? Szóval a vége nekem kicsit szétesett.


Összességében tehát nagyon jól szórakoztam, és bár a végére egyre gyakoribbak lettek a frusztráló küldik, valamint a történet is kicsit széthullott, de nem bántam meg azt az 5-6 órát, amit rááldoztam. Persze, ez csak a sztorivonalra vonatkozik, a 100%-os kipörgetés (mellékküldetések ugyebár) akár a duplájára is növelhetik a játékmenetet. Akik csalódtak az előző két részben, vagy csak szimplán nem igazán győzte meg őket a trailer, azok is adjanak neki egy esélyt. A sorozat rajongóinak pedig kötelező.

7/10

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

GustyX
#10 GustyX [7048]
CE

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

freezZe
#9 freezZe [1]
Skorpio90 én konkrétan 13 vagyok és a Driver-en nőttem fel

Válasz erre

Jazoja
#8 Jazoja [3]
Egy kis sportkocsival padlógázon egy páncélozott rabszállító ellen?
Akkor legalább valami baleset vagy akármi más.
Ha a játékban is ennyi értelem lesz, hát...

Válasz erre

Gürrü
#7 Gürrü [2]
na erre kíváncsi vaygyok

Gürü

Válasz erre

Kalwa
#6 Kalwa [4370]
A harmadik képen az Alfa Romeo Mito nagyon tetszetős! Ha lehet vele menni, akkor mindenképpen megér egy próbát a játék...

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

Válasz erre

Skorpio90
#5 Skorpio90 [5531]
Nagy ökörség ez a Shift dolog, nem tartom kizártnak, hogy emiatt bukhat el a játék. A történet is elég nevetséges. A filmrendezőért viszont hatalmas piros pont, emlékszem, az első részhez olyan filmeket lehetett forgatni, hogy az elképesztő volt, pedig viszonylag egyszerűen lehetett kezelni. Ha pedig az irányítást is az első részből emelik át, akkor sok ember szívét megdobogtatják majd. Bár a mai játékosok azt se tudják, mi az a Driver.

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Válasz erre

U.R.H.
#4 U.R.H. [4178]
3.-ba imádtam a zenéket. Bár maga a játék gyenge volt, de a kocsik kezelhetőségét szerettem.
4. Résszel meg haveromnál játszottam PS2-n egyszer kb. 10 percet, így véleményt nem nagyon tudok alkotni róla.

De engem egyelőre ez se nagyon tudott meggyőzni.

Válasz erre

Creativ3Form
#3 Creativ3Form [33872]
Kíváncsi leszek. Az előző két rész kritikán aluli lett.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Cibi 97
#2 Cibi 97 [112]
Na az tuti hogy ezt a játékot kipróbálom!

xbox live gamertag: cibi2838

Válasz erre

PC Dome
#1 PC Dome [766]
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
Driver: San Francisco (Előzetes)

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat