Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Dr Mengele börtönbe vonul a World of Warcraft miatt [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Dr Mengele börtönbe vonul a World of Warcraft miatt
A hacker és játékos még 2010-ben támadta meg a Blizzard szervereit, hogy játékostársai ne tudjanak belépni.
Igen, van még vagy ötvenmillió másik játékos, de az azért nem túl gyakori, hogy a játék miatt börtönbe kelljen vonulnia valakinek, szóval az eset és a cím ilyen formában is hírértékű lett volna. Én továbbra is fenntartom, hogy egy ilyen jellegű hírnél a név nem annyira releváns információ, hogy a címet rögtön azzal kelljen kezdeni. Másrészt adott esetben a névválasztás szándékosan polgárpukkasztó is, ne tegyünk már neki szívességet azzal, hogy tovább reklámozzuk! Amúgy értem a te érvelésedet is, és értem, hogy adott esetben valóban ez volt az illető neve, szóval szigorúan véve nem történt hazugság a címben. De egyrészt létezik újságírói etika is, és nem kötelező leközölni mindent, ami igaz: például tömegszerencsétlenségnél sem szokták részletezni, pláne nem képpel illusztrálni, mi történt pontosan az áldozatokkal. Másrészt ez a cím így már erősen clickbait jellegű: nyilván mindenki tudja rögtön, hogy a valódi Mengeléről nem lehet szó, ennek az ellentétnek a feloldása pedig csak a kattintás után derülhet ki.
Én a cheatereknek is letöltendőt adnék.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Én kizárólag azért kattintottam a hírre, mert olvastam, hogy Dr Mengele
Viszont cserébe nem derült ki, hogy ez valami átverés, mert tényleg így hívták az arcot
Viszont cserébe nem derült ki, hogy ez valami átverés, mert tényleg így hívták az arcot
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Meg is erdemli, meg az osszes kispocsu ddos-olonak ez jarna. Baromi szanalmas dolog, es meg hackernek is erzik magukat ettol 

I wish I could have known about the view from halfway down
Teljesen jó címadás volt szakmai szempontok alapján is. Amit Te írtál, azt nagyjából minden szerkesztő kivágja a kukába. Egy játékos? Nagy ügy, van még ötvenmillió másik. Dr Mengele, mivan? Tényleg ez a neve? Katt.
Ez nem bulvár, hanem az újságírás alapja, hogy tényszerű címmel el kell adni az anyagot.
Ez nem bulvár, hanem az újságírás alapja, hogy tényszerű címmel el kell adni az anyagot.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Miért, nem ez volt a nickneve? A világon semmi bulváros "na majd erre jól rákattintanak" cél nem volt a címadás mögött... Persze én azt mondok, amit akarok, Te azt hiszel el, amit akarsz. Pusztán leírtam az első címet, ami a hír kapcsán az eszembe jutott...
Ví áár livin in ámerikááá!
De egyébként utánaolvasva, javítva, thx. 
De egyébként utánaolvasva, javítva, thx. 
Ez a címadás, basszus... Nem mindegy, hogy hívják? "Egy játékos börtönbe vonul a World of Warcraft miatt". Szerintem éppen eléggé figyelemfelkeltő ez a cím is. Nem kell átvenni a legaljább bulváros módszereket...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]