28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Először mozgásban az A Plague Tale: Requiem [hozzászólások]

Kapcsolódó tartalom: Először mozgásban az A Plague Tale: Requiem
2019 meglepetésjátékának folytatása keményebb és durvább lesz mint elődje.

Barthezz
#8 Barthezz [54727]
SPOILER
Az anyjuk életben maradt, a történet feléig valóban úgy tudtuk és a gyerekek is, hogy meghalt, aztán jött egy elszórt info arról, hogy esetleg életben van, míg a finálé felé közeledve azon a pályán, ahol Hugoval egyedül kellett kommandózni Vitalis rezidenciájában, ott találkozott az anyjával a pince rész börtön szintjében, majd kiszabadította, hogy aztán újra elfogják őket. Ezután épp az anyjával zsarolta Vitalis Hugot, hogy a nővéréék ellen forduljon. A végső bossfightnál is ott volt az anyjuk fellógatva egy ketrecben és Vitalis legyőzése után ki is szabadították, majd az epilógban együtt mentek el egy szekérrel a napnyugtába világnak indulva Amicia, Hugo, az anyjuk és Lucas.

Szóval két lehetőség van, vagy az anyjuk nem tartott velük az új rész helyszínére, mert eléggé le van gyengülve és nem tudta vállalni a vándorlást, vagy kapunk egy introt majd, amiben a két rész története között meghal. Azért drukkolok, hogy ne így legyen, de mivel eléggé hullottak a szereplők az előző részben is és elég drámai volt a sztori, erős esélye van ennek az eshetőségnek is.

Plusz még ami kérdés, hogy vajon a tolvajlány visszatér-e ebben a részben. Ő is nagyon szimpatikus volt és Lucason kívül ő maradt még életben az előző rész segítő karakterei közül. Bár tőle az egyik cutscene-ben elbúcsúztak a bátyja halála után.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Válasz erre

Előzmény: Dark Archon 2021.12.13. 09:54
Dark Archon
#7 Dark Archon [11911]
SPOILER
Az anyjukat nem keresztüldöfték karddal? Egy fa ajtónál állt, és a gyerekek látták a túloldalról. Vagy aztán "feltámadt"? Már nem emlékszem.


Jó végre színesebb tájat látni, de remélem, Hugó kevésbé lesz idegesítő. Meg mondjuk a patkányok helyett is kitalálhatnának mást, elvégre, ja, Hugó már menedzselte őket.

Dark Archon

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2021.12.12. 13:16
ufodani
#6 ufodani [17764]
ez de sikeres volt
szóval

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2021.12.12. 22:14
ufodani
#5 ufodani [17764]

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Peace
#4 Peace [28973]
Le bizony!

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2021.12.12. 14:17
jawsika
#3 jawsika [4185]
Le kéne már nyomnom, mi?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Peace
#2 Peace [28973]
Piszok jó évünk lesz!!!

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2021.12.12. 13:16
Barthezz
#1 Barthezz [54727]
Hú de várós! ^^ A parittyát akkor hát végre lecserélik számszeríjra és egyéb fegyverekre, aminek nagyon örülök, mert a parittya kezelése és a célzás elég körülményes volt kontrollerrel, ez adta talán a legzavaróbb elemet a játékmenetben. Ahogy kiderült, Lucas is visszatér, aminek örülök, mert szimpatikus segítő karakter volt végig. Az anyjukkal jó kérdés, hogy mi történt viszont. Ami így elsőre kérdés még, hogy miért jelentenek veszélyt újra a sima fekete patkányok? Elvesztette valahogy Hugo a képességét? De nem épp ezért menekülnek? Illetve a video végén a mitikus water elemental is elég megdöbbentő volt, úgy tűnik,a természetfeletti vonal nem csak visszatér, de hangsúlyosabb is lesz most. Szóval jó kis kérdéseket hagyott hátra a trailer. Nagyon-nagyon várom a játékot, jó év lesz ez a 2022 PC-s fronton az akció-kalandjátékok terén (ugyebár jön az Uncharted 4 is PC-re).

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat