Most újra elő kellett vennem ezt a házit és most hirtelen beugrott, hogy az álomnak nemrég megálmodtam a folytatását! Pedig az első álomról írt szöveget azzal zártam, hogy nem hinném, hogy lenne folytatás. Hát, tévedtem, a tudatalatti dolgozik rendesen! Íme a két rész! Az első rész az angol, a második magyar (mert ebből nem írtam házit
. Természetesen a címeket utólag adtam nekik és elnézést a stilisztikai és helyesírási hibákért (igazából ezek csak a saját "jegyzeteim" és nem irodalmi igénnyel íródtak + gondolom nem is irodalomra éhesen olvassátok)
The Strangest Dream
"The dream is always the same..."
I had a very strange dream this year. It all began when I entered the staircase of our house (of course when I was asleep). I called the elevator when a hook, tied to a rope, descended to me from the fifth floor. Meanwhile I had to realize that the elevator was out of order. So I started to go up the stairs. The hook I met on the first floor came to me again and again. It was so disturbing that I forgot to stop on the second floor (where my flat was) and I continued going up. I realized that the person, who operated the hook, was trying to catch me. But when I reached the fifth floor he has been gone. I was very angry and disappointed (I wanted to meet the guy). Anyway, the elevator was here, so I entered it. I pushed the button and the elevator slowly started to descend. But it didn’t stop on the second floor. It went down totally, under the ground. I didn’t even know about this underground floor, I was very curious. I got out the elevator and looked around. I was in a cellar, in a narrow corridor. On both sides of the corridor there were prison cells, and gorillas were in the cells, one in each. But they weren’t regular apes. Each of them had colored fur. They just stared at me but didn’t move. At the end of the corridor I saw another elevator. I used it. In the elevator there was a mirror, I looked in it but I couldn’t see myself, I was invisible.
The elevator stopped. I stepped out and found myself in a waiting-room, on an airport. There were some big windows and through them I saw the landscape and the planes. The runways were lighted, it was midnight. I didn’t want to travel anywhere (beside that, I didn’t have my passport and a barding pass), so I tried to find an exit. I even saw an exit sign and an arrow on the wall, pointing at a long corridor. I begun walking on the corridor. I realized a wide, horizontal, orange coloured line, running along on one of it’s wall. On the other side there were windows. I still saw the runways outside. I also saw where the corridor headed: into a big hotel. Well, it was a disgusting hotel, you can see lots of them at the Balaton.
Finally I reached the end of the corridor and I found myself in the hall of the hotel. I asked the receptionist where I can find the exit. The old guy pointed at another corridor (now I was really mad). But I had nothing to do, I hadn’t got any chance to get home because a van blocked the main entrance of the hotel. It just simply parked down it the hall. I examined the van: it was a police car (that answers everything).
So I continued my tour on the corridor. A few minuites later everthing was pitch black around me. I coulnd’t see where I came from and whre I was heading. But after a short walk in the darkness I reached some windows, where light came in. It was light blue (I think it was dawn). The only funny thing was, that I saw surgery tools on steel tables and streches covered with green veils...
I was in a hospital! The smell of the antiseptic objects filled the air. But you could hear a pindrop, it was so silent. I looked into a few rooms while I was walking ahead but the hospital was completely deserted. Then I found another elevator. Of course I used it. I think I don’t eveen have to say that I found myself in a fully different surrounding. I was in a kitchen of some sort of restaurant. This place was deserted too but I saw some fresh vegtables on the tables and there were some ovens heated on. On some of them there were frying pans and in those pans hot oil sizzled.
I even went inside the freezing chamber (big chops of pork and beef were hanging down from the ceiling). I wasn’t careful enough and the thick doors of the freezer closed behind me. But I didn’t panic. I knew the wy out of here: I saw the buttons on the wall. The whole chamber was an elevator. I pushed the up button and the room started moving upwards. But maybe I could never find out where it was headed, because I woke up. Anyway, I only have one advise: always take the steps!
SEL
"Sweet dreams are made of these..."
Álmom ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Megérkeztem a hűtőkamrának álcázott lifttel a nem is tudom hányadik emeletre, a lényeg az, hogy megállt és én kiszálltam. Legnagyobb meglepetésemre ismét a konyhán kötöttem ki. Ez alkalommal viszont sötét volt, mégis miután a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, jól láttam. Szokásos menza konyha volt ez: csupasz fém asztalok, csupasz fém szekrények, csupasz fém edények. A falakat higéniát sugalló fehér csempe borítja (de ez persze csak a látszat). Az egyik csempeelemen felfedeztem egy villanykapcsolót. Megnyomtam és vártam a fényáradatot, ami elmaradt. Érdekes módon nem volt a teremben lámpa és a fény se vetődött a tárgyakra, csak a falakra. Minden maradt sötétben, csak a falak váltak láthatóvá. Ezen nagyon elcsodálkoztam. Próbálkoztam még kapcsolgatni a villanykapcsolót, hátha itt van a hiba
, de semmi. Viszont ez idő alatt nem vettem észre, hogy a hűtőkamra-lift elment és újra visszajött, újabb utasokkal. Pár prof. külsejű ürge és 3 biztonsági tégla érkezett meg rajta. Elmondtam nekik, hogy ki akarok jutni innen, mire elmondták, hogy csak egy ajtó nyílik innen, de az be van zárva. Gyorsan végig is szaladtam egy rövid, L-alakú folyosón, aminek fehér falain mindkét oldalt nyarancssárga csík húzódott (csakúgy, mint a reptéren) és a végén beleütköztam a hatalmas acélajtókba. Csakugyan be voltak zárva.
Ekkor az egyik professzor azt mondta, hogy van még egy kiút, a szellőzőkön át. Az egyik biztonsági őr segített is nekem felfeszíteni az egyik szellőző rácsait és így mindannyiunk számára szabad út nyílt a kijárathoz. Az imént említett securitys ment elől, mögötte én, és mögöttem a többiek. Az út egy parányit kacskaringősnak tűnt, de a biztonsági őr tudta a helyes utat. Volt nála egy zseblámpa, ezzel világított maga elé. Egyszer csak egy árnyék szerű valami, egy sötét, rovarlábszerű kéz elkapta a biztonsági őr fejét és berántotta egy elágazásba. A mögöttem lévő doki kiabált, hogy menjünk gyorsan tovább. Nem is tétováztam és tovább kúsztam a szellőzőben. Hamarosan ki is értem (5 perc kúszással megkerültünk egy ajtót, de a többiek még nem voltak sehol, viszont dulakodás hangjai hallatszottak onna, ahonnan előjöttem. Egy pillanatra eltekintettem ettől, hogy megnézzem, hova is jutottam: egy hatalmas csarnokba érkeztem, melyben helyt kapott egy porta is. Rengeteg folyosó nyílt innen és két lépcső egy felső szintre vezetett, melynek karzatáról több szoba is nyílt. Minden egységes fehér, sötétszükre és sötétkék volt. A csarnok közepén egy óriási címer díszelgett. Nem tudtam megállapítani minek a címere, de nagyon hasonlított az Egyesült Államokéhoz. A közepén egy összegömbölyödött vízköpő volt és köré írva a felirat (Scientific Experiment Laboratories). A neon fényeknek és annak köszönhetően, hogy teljesen kihalt volt, olyan semmilyen hangulata volt a teremnek.
Tényleg itt volt a kijárat is, két hatalmas üvegajtó képben. Odarohantam, de ez is zárva volt. Viszont keresztül rajta láttam a SEL központ előtti kertet (virágokkal, szökőkutakkal, hangárszerű alépületekkel és golfkocsikkal, amikkel a dokik szoktak furikázni a laborok között), de ez is kihalt volt. Továbbá láttam a semmibe letűnő Napot. Kietlen tundra vidék volt a SEL területének végétől egészen a horizontig. Egy picit „hegyeztem a szemem”, hunyorítottam, hogy jobban lássak, mert úgy tűnt, hogy az egyik alépület ajtaja elgördül és mukik kezdenek kirohanni belőle. Valóban így volt. Hirtelen nem tudtam, hogy meneküljek -e előlük vagy felhívjam magamra a figylemet, hogy segítenek -e vagy pont éppen elkapásomra igyekeznek. Tétovázásomat azonban félbeszakította, hogy a szellőzőjáratból ismét morajlás, kaparászás és üvöltözés hallatszott. Gondoltam, hogy valami itt nincs rendjén és talán a csarnok tulsó felében (a kijárattal szemben) lévő portán találok valmi fegyvert. Neki is iramodtam a porta felé, de ekkor véget ért az álom. Folyt. köv. (remélem).
