Háborús filmek és a valóság

A Napola iszonyú gyenge film, legalábbis nekem nagy csalódás volt. Gyenge, lapos történetvezetés. Nekem semmi "nem jött át" a filmből (bár jóllehet érzékeltlennek tűnök), a főszereplő figura (meg a többiek is) pedig egyenesen irritáló és erőltetett volt! Én vagy fél éve láttam, de el is felejtettem. Számora nem volt "brutálisabb", mint az én katonai középiskolás élményeim: mi is futkároztunk trikóban, klottgatyában hóesésben, hétvégenkénti járőrbajnokságokon tökig a mocsárban, koszban, mocsokban és az én pofámtól fél méterre ugyanúgy beleüvöltötte a (tüzér) kollégiumigazgató-helyettes őrnagy, "hogy maga egy baromarcú növendék elvtárs, mi a f*szt képzel itt magáról" és hasonlók...úgy 15-16 évesen. És a szüleink nagyon messze voltak tőlünk...

Hát nehéz ezt megmagyarázni. Amennyire én a japán kultúrát ismerem (nem nagyon), annyira ez inkább fehéremberes észjárású volt. Ráaádul nekem nem jött át a nyomasztó életérzés: a jenkik kint, a saját tisztjeink bent... Ez olyan tök elviselhető, fingi-lingi érzés volt a filmben. A japó tábornok, meg kb annyira japó, mint amennyire én francia.

Picit csak off, de szintén most láttam a napola c. filmet is. Ott is azt éreztem, hogy ennél még az Iskola a határon is nyomasztóbb, holott egy ilyen náci iskola biztosan sokkal brutálisabb volt, mint a "liberális" magyar tisztképzés Kőszegen. És nem testileg - mert abba vagy belehalsz, vagy túléled - hanem lelkileg, ami örökre megnyomorít.

Ezt hiányoltam az Iwo Jima-ból is. Egy percig sem éreztem az, hogy "legyen már vége". Oké, üvöltöztek, meg minden, de úgy tűnt, hogy minden ilyet meg lehet úszni. Mint egy nagyon lájtos, néphadsereges sorkatonai szolgálat alatt.

Én ezt nehezen tudom elképzelni a császári hadseregről. De lehet, hogy engem a halivúdi filmek térítettek téveszmére a japók keménységét illetően (pl amikor Jack Bauer japán hadifogságba esik - nem emlékszem a címére, talán "soha többé háborút"). Szóval az iwo jimaból azt szűrtem le, hogy EZ a sárga sereg kicsit keményebb az olasznál, de százszor könnyebb a wehrmachtnál. Pedig az én világképemben, annál is keményebb.

Na írom itt a sok hülyeséget, állati szubjektív dolgokat. Lehet, hogy nagyon nincs igazam, csak most ezt gondolom...

Egyik sem igazi háborús film, legalábbis ami a harcot illeti alig vann benn. A flagsben van partraszállás pusztán csak a hangulat kedvéért és kész. a lettersben meg csak pár apróbb jelenet...(mellesleg nem Iwo Jima-n forgattak(mert oda tilos a belépés is), hanem izlandon)
Viszont "A japó rész meg annyira nem japó"-t én nem értem (vagy nem értek egyet vele. legalábbis egyrészt olvasva a japán véleményeket (azt írják olyan mintha ők csinálták volna, nem is amerikaiak), másrészt meg láttam pl a Yamato című echte japán filmet, és nagyon hasonlít rá sok tekintetben.

Bár nem tudom milyen elvárásaid vannak japó irányba...

Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!

Tegnap megnéztem a Flag of our fathers-t. Még korábban láttam a Letters from Iwo Jima-t.

Amit gondolok: Eastwood talált egy novellát a kétszeres zászlóállításról és ezt megcsinálta, de ha már kimentek forgatni harci jeleneteket Iwo Jima-ra, akkor már leforgatta mellesleg a japán oldalt is.
Mindkét rész vérszegény szerintem. Még az ezeréves, fos, johnwayne-es Sands of Iwo Jima is jobb volt. (pedig az is szar)
A fülszövegek pedig, amik azt írják, hogy milyen élethű borzalmak és a háború valósághű ábrázolása... Hát akik ezt írták, nem látták a filmet.
Sok hibája van a BoB-nak, de ha már amcsi katonák, akkor inkább az.
A japó rész meg annyira nem japó... Ennél talán a We were soldiers vietnámiaival is jobban együtt tudtam érezni.

De annak örültem, hogy Billy Eliot a sok balettozás után, mégiscsak elment katonának és férfisan halt meg...