Real Lives

Játszom megint egy újat. Bangladesi fiúként születtem, anyám rögtön meghalt, apám akkor, amikor ötéves voltam. Hajléktalanként nyomorogtam megint, erre ez a hülye folyton azzal baszogatott, hogy nem akarok-e adakozni meg az afrikai éhezőkön segíteni. De valahogy átvészeltem, a balszerencse viszont továbbra is kísért. Nem vettek fel egyetemre, kiraboltak, a maradék pénzemet az árvíz vitte el, aztán a kormányerők elkaptak, börtönbe csuktak, megkínoztak, elvesztettem az állásom, egyetlen nő sem volt hajlandó szóba állni velem (gondolom, mert ronda is voltam, meg pénzem se volt). Ennek ellenére harmincéves korra sikerült egy egészen normális állást szerezni, összespóroltam egy kevés pénzt, kiszöktem Japánba, ott aztán felvettek egyetemre, lett feleségem is, és most senior government officialként tengődöm luxuskörülmények között.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.