Háborús filmek és a valóság

De figyeljetek, lehet, hogy egy balfasz kérdést teszek fel: nemcsak a nagyhatalmaknak jár ki ez az übernemzetvagyunkcsinálunkebbőlfilmet dolog?

Mi kis ország vagyunk, bár a történelmünkben rengeteg harcot megvívtunk, volt bazi nagy országunk stb. Téma lenne bőven. El tudjuk azt képzelni egy Függetlenség napja szarsághoz hasonlóan, hogy mondjuk ugyanilyen jelenetekkel tarkítva egy Rákóczis, kurucos filmet csinálunk? Felrázná az a magyarok piszok mélyen szunnyadó nemzeti érzéseit, gondolkodását?

Mert szerintem az átlagmagyar legyintene egyet, hogy ááá, beszoptuk ott is, meg 48-at is, meg a két világháborút stb., örök lúzerek vagyunk. Nem a nemzeti filmek hiányával van elsősorban baj, hanem velünk.

Samu gondoltain mentem tovább picit. nemcsakhogy nem baj (vagy jó), hogy az amcsik hazafias filmeket csinálnak, de még az se nagy baj, hogy hatásvadász (vagy hangulatkeltő) filmeket. Egy filmnek tök fontos része a hangulat, meg az hogy hasson rád: felrazzon, érzelmeket indítson benned.

Két film jutott erről eszembe: egyszer elmentem egy haverommal (nagyon régen ) moziba és megnéztük a Függetlenség napját. Szar meg minden, de nem ez a lényeg, hanem hogy a kor technikai csúcsát használva (sokkolja a nézőt a látvány) adja át az üzenetét, hogy az USA nem csak legyőzhetetlen, de a Világ letéteményese is.
És akkor azt mondta ez a barátom, hogy tök ugyan ilyen a Patyomkin cirkáló c. film is. A kor tachnikai maximumán (az egész film fekete-fehér, de amikor felvonják a vörös lobogót, azt kockánként kiszínézték vörösre) totál sokkolta a közönséget a látvány és ezzel tökre átadta az üzenetet, hogy a gonosz burzsoá világ ellen csak a Szovjetunió képes megvédeni az egyszerű embert. És átment. Mint ahogy a Függetlenség napjának az üzenete is.