Háborús filmek és a valóság

Az amerikai barátom válaszai:

A kérdéseim megválaszolása előtt azt írta, hogy nem itélhetünk meg embereket az alapján, hogyan viselkednek a harctéren, mert az teljesen abnormális szituáció, hogy ölnöd kell, hogy életben maradhass.

A két bitte-német lelövése: Az a két amerikai éppen csak túl van a történelem egyik legdurvább csatáján. Ezen kívül mást sem olvastak az újságokban, minthogy a németek leigáztak egy csomó országot és nem kegyelmeztek senkinek és öltek, raboltak, megerőszakoltak és fosztogattak. Ezért azt gondolták, hogy ezek is megölnének minket ha tehetnék, mi miért hagyjuk őket életben.

A dávid-csillagot foglyok arcába toló katonáról: neki nagyon személyes érzései voltak és sztereotipizált minden németet. Valószínüleg azok a németek nem is értették, hogy mit akar ezzel és a zsidó katona is összekeverte a Wehrmachtot az SS-szel.

A bunkeres német, akit Upham megment: El tudjuk képzelni min megy keresztűl az ember, ha érzi, hogy megfog halni: mindent megtesz, hogy mégis éljen, aztán pedig teszi amire kiképeztésk. Bármelyik katona ezt tette volna.

Upham lelövi a németet a végén: (ezt fordítsa le valaki, mert nekem nem megy: I think upham saw how inferior mercy was when compared to obligation and duty.) Valószínüleg Uphamet undorította, hogy az az ember, akiért harcolt a bajtársaival és hátra küldött, az újra harcol. És valószínüleg bekattant neki, hogy a gyilkolás nem gyűlölet ebben az esetben, hanem racionális kötelesség. Szerintem nem gyűlöletből ölte meg (hiszen szerette, dumáltak is ott a sírnál), hanem kötelességtudatból.

A végén pedig ezt fűzte hozzá: a katona megpróbálja megvédeni a bajtársait és ha ez nem sikerül és meghal valaki mellette, akkor képzelheted mit tesz azzal, aki fegyvert fog rá, mégha egy gyerek is az. Nekem vannak vietnámi veterán barátaim és ők azt mondják, hogy semmi bonyolult dolgot nem éreztek és ezt nem tudják elmagyarázni annak eki nem élte át. A háború az emberi állapot legdurvább formája.