Háborús filmek és a valóság

Tudom: régi, gyengusz... stb. De Egri csillagok felemelő, hősies. Amikor megtudtam, hogy pár évvel később mégis elfoglalták a törökök, sírtam.
Mi magyarok eléggé meg vagyunk lőve ezzel a XX. századi dologgal. Szóval alapból borongós, drámai, melankólikus filmeket tudunk csak csinálni, mert (egyrészt ez a mentalitásunk), másrészt sok győzelemről (legfeljebb helyi győzelemről) nem beszélhetünk. A csatavesztésekről pedig lehet hősiesen beszélni/bemutatni, de azért annak sosem lesz olyan látványos befejezése, mint a BoB-ban. Jó példa az ardennekes rész: az ott se kimondott díszmenet. Az a rész is túl drámai, túl sok monológ, nyomasztó stb.
A Stalingrad (a film) pedig pláne beszarás nyomasztó. Hiába foglalják el a gyárat, attól még nem érzed azt, hogy győztek és tatatatammmm zászlónaktisztelegj!

Egyszer nagyon régen én láttam egy hasonló témájú, az orosz fronton játszódó magyar filmet. Valamikor a 80-as években készítették, sajnos a címére nem emlékszem. Mindenesetre az megmaradt bennem, hogy az erdőben eltévedt magyar honvéd (szakasz, z.alj?) a visszavonulás során mindenféle partizán egységekkel vívta harcát és mire elérték a biztonságot jelentő saját vonalakat, nagy részük elesett. Nem igazán az akcióra épített a film, inkább drámai, sőt túl sok agyalgó monológ volt benne, ami persze rányomta a bélyegét az egész alkotásra. Idegesítő volt.

Ez alapján jutott eszembe, hogy mi, magyarok, talán nem is tudnánk igazi, "felemelő" háborús filmet készíteni, mert a magyarok egy részében a Don ismételten csak a megfutamodásra emlékeztet, akárcsak Mohács stb.

Bár ha milliárdos lennék, én biztos készítenék egy filmet a 2. m. kir. pc. hadosztály itteni, Szfvár melletti harcairól. Igaz, 45 márciusára teljesen felmorzsolódtak, de három hónapig a saját frontszakaszukon sikeresen állították meg a ruszkikat. Hősiesen küzdöttek...