Hát ha még érdekel valakit a téma...
Szóval ugye megy most a mozikban az Erzsébet 2 és benne a Nagy Armada szétverése. Nem nagyon emlékszem, de mintha nem pont így lett volna, mint a filmben. Úgy rémlik, hogy gyakorlailag a gigászi spanyol hajók nehezen manővereztek és jött egy vihar, ami szétszórta őket, aztán meg nem tudtak megfordulni (széllel vagy áramlattal szemben), ezért meg kellett kerülniük az egész Brit Szigeteket de fent északon, meg az ír partoknál még több hajó elsüllyedt a viharokban és a zátonyokon.
Biztos felgyújtottak egy-kettőt az angolok, de valójában állati nagy mázlijuk volt.
Az első kérdésem, hogy mi is volt akkor itt pontosan?
A másik, hogy ezt a csatát állatira összekevertem a Trafalgar-ival. Ami ugye tök máshol volt és tök máskor. Na és ott volt valami taktikai húzás, amit a britek alkalmaztak először és sokkolóan bevált (ship of line, vagy line of ship - már nem emlékszem a nevére) és ezt aztán az I. világháborúig nyomták (mármint a taktikát) Mi volt ez a taktika?
Én eddig azt hittem, hogy az, hogy felálltak az angolok egy sorba és elmentek az ellenség arcvonala előtt egymás után libasorban és mindegyik angol hajó rálőtt az ellenség egyik hajójára SZEMBŐL, azaz az ellenség nem tudta viszonozni a tüzet (én legalábbis így szoktam lőni a vitorlás hadihajó szimulátorokban, mert azt hittem ez a nyerő taktika). De utána olvasva úgy tűnik, hogy valójában az angolok libasorban átmentek két ellenséges hajó KÖZÖTT. Amit nem értek. Mert így az első (angol) hajót a két ellenséges rommálőhette hiszen pont a két hajó között a legveszélyesebb részen úszott el. Az oké, hogy a többi brit hajó már a védtelen ellenséget lőhette, hiszen ennyi idő alatt nem töltöttek újra.
De most akkor mi van?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 13:16
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [22]
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
