Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Egyébként ma délután volt egy meglehetősen érdekes esetem egy kutyával az egyik villamospótló buszon. Én addig észre se vettem, ugyanis szokás szerint bámultam kifelé az ablakon (legjobb védekezési mód a tolakodó utasok, az ember pofájába bámuló öregasszonyok és a kötekedő részeg hajléktalanok ellen), amikor az egyik megállóban egyik pillanatról a másikra valami égtelen ugatással megugrott mögöttem. Jó dühösen megfordultam, hogy mit képzel ez itt egy ilyen döggel, és akkor láttam, hogy volt póráz rajta, meg szájkosár is, a gazdája pedig két kézzel fogta vissza, csak hát közvetlenül a buszajtón kívül egy másik és szintén ugyanolyan termetes kutya ugatott nem kisebb vehemenciával. És egészen addig ment ez így, amíg a busz el nem indult végre. De igazából nem tudok mibe belekötni, mert a szabályzatot legjobb tudásom szerint nem sértette meg egyik kutya gazdája sem (egy járműrészben egy állat szállítható, a szállított állat legyen ápolt, legyen rajta póráz, szájkosár stb.), de azért érdekes lett volna, ha mondjuk csak az egyik kutyát nem egy erős férfi tartja vissza, hanem egy nő vagy egy nyugdíjas, és hirtelen elszabadulnak a félig teli busz belsejében...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
