Véleményeket várok:
Szóval ma zh-t írtunk. Tudni kell, hogy ez a szakirányos tárgy kétévente van, két zh-t írunk a félévben, és a tanár, aki tartja, minden tárgyából el szokta küldeni zh előtt a megfelelő két évvel ezelőtti feladatsort megoldásokkal együtt minta és gyakorlás gyanánt. Tudni kell még, hogy a zh-n bármilyen írott vagy nyomtatott jegyzet használható tetszés szerint, és hogy ennek ellenére előfordul nem is ritkán, hogy egy-egy feladat megegyezik vagy nagyon hasonló a minta-zh egy feladatával. Eddig a felvezetés.
Ami a konkrét esetet illeti, a helyzetet az bonyolította, hogy a többiek közül egyesek ezúttal megszerezték még a négy évvel ezelőtti zh-feladatsort és -megoldásokat is. Pontosabban ez nem is olyan ritka, hiszen csak a két évvel korábbi évfolyam tagjai közül kell találni olyasvalakit, aki megőrizte a tanár által akkor küldött minta-feladatsort. Nosza, megbeszéltük, hogy lefénymásolják zh előtt, és szétterjesztik. A probléma abból adódott, hogy végül mégse fénymásoltak elég példányt, és én például kaptam, de a környékemen ülők nem. Hát, nem örültünk neki, de mivel a tanár külön hangsúlyozta, hogy zh alatt is lehet cserélgetni nyomtatott jegyzetet az ő engedélyével, ezért abban maradtunk, hogy majd elkérik egy idő után.
Zh. Mit ad Isten, hát két feladat is megegyezett a négy évvel ezelőtti zh-beliekkel. Mondjuk nem mintha olyan piszok nehezek lettek volna, hogy magamtól ne tudtam volna épp megcsinálni őket, de mindegy, kihasználtam a lehetőséget, hogy nem nekem kellett végigszámolni őket (és aztán javítgatni a potenciális elszámolásokat utána még egy darabig), és így egyben több időm jutott gondolkozni a többi feladaton is.
Aztán elérkezett a pont, hogy a szomszédom is szerette volna megnézni, és naiv módon nem pad alatt próbáltuk meg átcsúsztatni, hanem akkor játsszunk szabályosan, és szóltunk a tanárnak. Tanár odajött, megnézte, elsőre fel se fogta, hogy miről van szó, hanem azt hitte, hogy véletlenül a mostani feladatsor megoldásait osztotta ki egyikünknek, úgyhogy bosszankodva felmarkolta, és akart hozni helyette egy másik feladatsort. Én meg szóltam, hogy semmi gond, ez ugyanis a négy évvel ezelőtti.
Meglepő módon a bosszúsága viszont nem csökkent, annak ellenére, hogy rövid gondolkozás után végül visszaadta a papírt, sőt még azt is megengedte, hogy körbeadjam. Meg valami ilyesmiket fűzött hozzá, hogy ezt azért legközelebb ne csináljuk. De már miért? Bármit lehetett használni, tényleg korábban is előfordult, hogy szerepelt a zh-ban hasonló feladat, mint amilyent előtte elküldött, és még a szabályok szerint is jártam el végig.
Plusz zh után még a többiek is finoman megemlítették, hogy nem igazán örültek, amikor ez itten most kitudódott. Hát, lehet, hogy én vagyok túlságosan naiv, de szerintem ez már évek óta nyílt titok, hogy minden évfolyam többé-kevésbé trükközik a korábbi zh-kkal. Meg ne csodálkozzanak, ha egyszer ők fénymásoltak kevesebbet, mint amennyit előre megbeszéltünk. Meg a tanár se lepődjön meg, ha kétévente ugyanabból a másfél tucat feladatból válogat a zh-ra véletlenszerűen és a korábbi évektől függetlenül. Ráadásul a tanár most se kérdezte meg, honnan és ki szerezte a papírt, illetve hogy ki rendelkezett vele a zh alatt, úgyhogy úgyse érhet kár ezért senkit. Maximum közvetve, ha decemberig nem felejti el az esetet (amit erősen kétlek a szórakozottságából kifolyólag), és a második zh-nál direkt olyan feladatokat ad, amik eddig tutira sosem szerepeltek.
Öh, ennyi. A nap kérdése: ki a hibás, illetve hogy én prosztó-e vagyok?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.