- Ha a pálya kicsi, a páncélosok pedig kellő létszámúak, takiktika úgyszólvan "nincs", hanem perceken keresztül sima tűzváltás zajlik, ahol mindkét oldalon hullanak, mint a legyek, tökmindegy, milyen fedezékek, terepelemek vannak. Mozgás minimális. A lényeg, hogy az elején az ember kilő mindent, ha tud, aztán meg elmegy a pálya végéig számottevő további ellenállás nélkül.
- Ha a pálya megfelelően nagy (becslésem szerint minimum Don-kanyar méretű, de inkább nagyobb a ~3-szor annyi jármű miatt), a játékot úgy körülbelül 50-60 percesre becsülöm, tehát kétszer addig húzódna, mint a Don-kanyar, ha háromperces körváltásokkal játszanánk.
- A brutális egységméret miatt iszonyatosan szívnék a dolog "móka-jellegéhez mérten" a nyilvántartásokkal és jelentésekkel.
- Attól tartok, hogy ilyen szöveg-alapú játék esetében a harckocsiütközet lekorlátozódna a "Menj oda, közben lőj ki mindent"-parancsra. Így belegondolva, ezt már akár single-ben is meg lehet tenni.
- Mivel sok kapcsolatunk nincs a pályával, elsősorban történelmi motivációm nem sok akad hozzá.
Tehát amennyire jó ötletnek tűnt elsőre a harckocsi-mászatás, másodjára be kellett látnom, hogy nem biztos, hogy az a legjobb ötlet így, a Dome-on játszva ez. De LM-nek azért meg kell jegyeznem, hogy a Királytigrisről Zámolyban sem kell lemondania a jelek szerint.

