Valamit ki kellene már találni a zárt kapus meccsek helyett, mert ez a szankció éppen azokat sújtja a legkevésbé, akik balhézni járnak a meccsekre, a klubot és az igazi szurkolókat azonban annál inkább. Elvileg megvan persze a megoldás, hatékonyan ki kellene szűrni azokat a személyeket, akik jelenléte nem kívánatos a stadionokban. Az is igaz azonban, hogy ehhez többek között a klubok hozzáállásának megváltozásra is szükség lenne. Talán úgy gondolja az MLSZ, hogy a zárt kapus meccs éppen ennek a hatékony eszköze. Az most más kérdés, hogy mennyire jogosak egyáltalán ezek a büntetések.
Ami a tegnapi meccset illeti, örülök, hogy Rósa visszatérése ilyen jól sikerüt, és annak is, hogy a "tartalékok" is ilyen jó játszottak, legalábbis egy félidőn keresztül. Bízom benne, hogy a pénteki nyíregyházi "visszavágón" is hasonló eredmény születik, de azért az keményebb diónak tűnik.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
szánalmas
lassan eljön az idő, amikor már semmit sem lehet mondani a stadionban, kleinteleki éltetésén kívül. a környező országokban amúgy miért nincs hasonló? oda nem vonatkoznak az uefa jogszabályai? a románok nyugodtan mondhatják a bajnoki meccseken, hogy ki a magyarokkal az országból, a szlovákok meg azt, hogy magyarok a duna mögé, üsd a magyart fejbe stb., az nem gond.
lassan eljön az idő, amikor már semmit sem lehet mondani a stadionban, kleinteleki éltetésén kívül. a környező országokban amúgy miért nincs hasonló? oda nem vonatkoznak az uefa jogszabályai? a románok nyugodtan mondhatják a bajnoki meccseken, hogy ki a magyarokkal az országból, a szlovákok meg azt, hogy magyarok a duna mögé, üsd a magyart fejbe stb., az nem gond.
sakálemberek...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 07:06
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [17]
- 01:14
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [4]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]
