SPOILER
Az utolsó részek megint tetszettek, főleg a záró epizód. Ezáltal, hogy visszahozták a régi szereplőket (Sucre, Franklin, Kellermann), adtak egy keretet a sorozatnak, s újra előjött az 1-2. évados hangulat. A záró képsorok (a "4 év múlva") zseniálisak voltak. Kicsit csöpögősre sikeredett ugyan, de ennyi szenvedés után, amit főhőseink kiálltak, ez kellett. A Zsebesen meg igen jót röhögtem. : D
A 4. évad elment sajnos a hülyeség irányába, s szinte már Barátok Köztöt megszégyenítően keverték a rokoni szálakat jobbra balra, ám ezt leszámítva egy igen jó sorozat volt. 1-2. évadot mindenképpen megérte végignézni, s bár a 3-4. erőltetett volt már, azért a mércét megütötték ezek is. : )
Egyetlen dolog nem tiszta a szezonzáróból, bár ez csak apróság. Christina hogyhogy nem szúrta ki, hogy nem a Scylla van nála, amikor a bombát kapta? Kötve hiszem, hogy Michael röpke fél óra alatt a pontos mását tudta volna összeeszkábálni.

Nah de a Final Break még hátra van, amit igazából nem is értek, mi lehet, hiszen valóban teljesen lezárták a történetet. Mielőtt elkezdtem a sorozatot nézni úgy bő másfél hónapja, óva intettetek a Final Breaktől, mondván, illúzióromboló hatású. Viszont nehezen bírom ki, hogy ne nézzem meg.
Szóval, mitévő legyek? 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"