
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Fradi
Most már semmi nem történik, legalábbis a pályán. Összefoglalva az történt, hogy Tóth Bence egyébként gyönyörű szépítő gólja után, 3:1-es Diósgyőri vezetésnél a 60. perc környékén egy kisebb tömeg megindult a diósgyőri szurkolók felé, illetve megpróbáltak bemászni a pályára. Ekkor megjöttek a rohamrendőrök, a játékvezető pedig öt perc szünetet rendelt el. Ebből kb. 20 perc lett, ekkor a rohamrendőrök levonultak, és megpróbálták folytatni a meccset, de eközben már lángolt a lelátó, székeket és petárdákat dobáltak a pályára, esély sem volt a folytatásra, így 1-2 perc játék után az ellenőr beszüntette a meccset. Amit nekem különösen fájdalmas volt látni, hogy ezt egyesek örömmel és tapssal vették tudomásul.

Valaki elmondaná, vagy megmutatná, hogy mi történik?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Nem hiszem, hogy lehet még ennél mélyebbre süllyedni (nem csak a pályán).
Az tény, hogy szánalmas volt a csapat, de miért éppen a szépítő gól után kellett kezdeni a balhét? Nem tudom felfogni, miért érdeke bármelyik magát Fradi szurkolónak nevező egyénnek, hogy félbeszakadjon a meccs, hogy újabb milliós nagyságrendű büntetést szabjon ki az MLSZ, hogy bezárják a stadiont? Erkölcs, erő egyetértés. Emlékszik itt még valaki, hogy mit jelentenek ezek a szavak? 
Az tény, hogy szánalmas volt a csapat, de miért éppen a szépítő gól után kellett kezdeni a balhét? Nem tudom felfogni, miért érdeke bármelyik magát Fradi szurkolónak nevező egyénnek, hogy félbeszakadjon a meccs, hogy újabb milliós nagyságrendű büntetést szabjon ki az MLSZ, hogy bezárják a stadiont? Erkölcs, erő egyetértés. Emlékszik itt még valaki, hogy mit jelentenek ezek a szavak? 
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:45
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [6]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
