Az FSZSZ mély megdöbbenéssel hallgatta ügyvivőjének délutáni tájékoztatását- a Berki Krisztiánnal történt egyeztetés után. Az FSZSZ azzal a reménnyel küldte egyeztetésre Kikát, hogy valamilyen kompromisszumos megoldást találnak a több száz, több ezer Fradistát hátrányos helyzetbe kényszerítő szurkolói kártya részleges mentességére. A megbeszélést megelőzően többször lehetett tájékoztatást olvasni arról, hogy a kártyával nem rendelkező (Budapesttől távol élő vidéki, határon túli és külföldi, valamint a kártyával kapcsolatban morális, erkölcsi és jogi fenntartásokat érző) szurkolók részére legkevesebb, két szektorba mentességet biztosít az FTC vezetése. Ezzel szemben a stadion egész területére (kivéve a vendégszektort) kiterjesztették a kártya szükségességét. Ez amellett, hogy komoly erkölcsi és jogi aggályokat vet fel, egész egyszerűen a szurkolók arcul csapása. Emellett kilátásba helyezték, hogy az idegenbeli meccsekre is hamarosan kötelező lesz a kártya (persze kizárólag Fradi-szurkolók számára). Ezzel szurkolók ezreit kényszerítik arra, hogy egy idegenbeli meccs előtt utazzanak fel Pestre, vásárolják meg belépőjüket, majd egy-két nappal később lehet, hogy lakóhelyüktől néhány kilométerre menjenek el szurkolni. A kártya mellett a vezetőség kiadott egy házirendet, melynek több pontja komoly aggályokat vet fel különösen annak tudatában, hogy a Ferencváros vezetése egyszer már asszisztált egy több hónapos, pusztán rámondásra történő kitiltáshoz, melynek során fél éven át százak tüntettek a hazai meccsek alatt a székház előtt-. A Ferencváros vezetése, Berki Krisztiánnal az élén egyértelműen állást foglalt azokkal a fanatikusokkal szemben, akik pénzüket, idejüket nem sajnálva, a hároméves másodosztályú vergődésünk során is teljes mellszélességgel támogatták szeretett klubjukat. Az FSZSZ a szurkolói kártya ezen formában történő alkalmazását nem tudja támogatni és az ellen minden lehetséges eszközzel fel fog lépni.
Szeretnénk felhívni minden szurkoló figyelmét, hogy információink szerint a rendőrség már dörzsöli a tenyerét, hogy a kártya ellen, a stadion közelében tiltakozó szurkolókat be nem jelentett tüntetésre- hivatkozva provokálja és inzultálja.
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége felhívja az FTC vezetésének figyelmét, hogy a szurkolói kártyával és a házirenddel kapcsolatban minden felelősség őket terheli.
És az én kommentárom:
Akik kimennek a meccsre: vigyázzatok, mert most mindenki kurva ideges emiatt, és valszeg lesznek beszólogatások azoknak, akik bemennek (sajnos mindig vannak, akik nem fogadják el a többiek véleményét). Magam részéről én nem élek a jogommal és nem megyek be. Tiltakozom, hogy a rapidosok v. akármelyik barátom ne tudjon csak úgy 1-1 meccsre bemenni (pl. több haver is jelezte, hogy jönne az ujpest ellen, de így nem teheti csak ha kivált egy kártyát...). Emellett idegenbe is kell a kártya? És ha a barátaim dolgoznak, akkor el kell kérnem mindenkinek a kártyáját, hogy megvegyem nekik mondjuk előre? Érzitek, hogy faszság az egész kártyás sztori? Szóval én szolidáris maradok, és a vidékiek, külföldiek, egymeccsesek echte kizárása miatt idén úgy tűnik nem megyek ki meccsre. Max ha áprilisig valami változik. Dühös és csalódott vagyok. Hajrá Fradi.
Köszönöm Berkinek, hogy csak a kibaszott pénzére gondol. Mindenki más le van szarva. Nem zavar, ha mást nem érdekel a köz, mert lehet mondani, hogy menj és váltsd ki a kártyát. Én kiváltottam de nem használom. Miért? Leírtam az előbb. Kurvára hátrányosan érint rengeteg embert. De a legjobb pl. a házirend. Mindenki, aki akármilyen térképet(!) ábrázoló drapit visz be, azt kitiltják. HÁT MI A KURVA ANYÁD? Nem vihetek be pl. egy IX. kerületről készült térképet?
Nem beszélve arról, hogy az MLSZ-t sem lehet szidni. Valamit csinálhatok? KabbeBerki.
Porker: Március 15, Győr. Első helyezetthez látogat a Futsal csapat, kártya nélkül is be lehet menni

Szenvedély nélkül a foci halott.


