Jól esik.
Bármennyire hülyén hangzik, de azt hiszem rájöttem mit akar tőlem az Úr. Mármint most ne elvakult, fanatikus hívőnek nézzetek. Csak egyszerűen hiszek, és imádkozom, keresem a válaszokat, a miérteket.
Sajnos most döbbentem rá úgy igazából, mikor anyával beszélgettem, hogy (ex)barátnőm beteg. Tényleg nagyon furcsán viselkedik, de ezt egy egyszerű szórakozottságnak vettem, jól állt neki. De a családján végignézve sajnos valamilyen pszichés problémája lehet, úgy ahogy az öccsének is. Csak ő már kinőtte, viszont valamilyen defektje mégis maradt. Persze nem elmeháborodott, vagy fogyatékos, erről szó sincs. Kitűnő érettségit tett, intelligens, okos. Megmagyarázhatatlan... A labilissága, a befolyásolhatósága is ebből akad.
Úgy érzem nem véletlenül kerülünk mi egy szakra. Ott leszek és tudom figyelni őt, mint egy őrangyal. Ha pedig barátok leszünk, márpedig meg van az esélye, akkor bebizonyosodik előttem, hogy nekem segítenem kell neki. Mert tudom hogy ez az egyetem nehéz lesz mindkettőnknek, de főleg neki. Nem engedhetem hogy belemásszon a hülyeségbe. És mint barát, már tapintat nélkül is megmondhatom neki a tutit
Ugyanakkor lehet, hogy ez a legnagyobb faszság amit írhat az ember elkeseredettségében, hogy kárpótolja magát a szerelem hiánya miatt.
De úgy érzem túl tudok lendülni ezen. És már csak egy barátként tekinteni rá. Majd egyszer... Csak legyek túl ezen.
