Fent van még a gépen, majd meg is nézem hétvégén, hogy jól emlékszem-e.Fórum » Beszélgetés a játékokról
Need For Speed: SHIFT 2 Unleashed
Határozottan emlékszem, hogy én ezeket is el tudtam nyomni. Először nem, de később már igen, azért feltételezem, hogy a javítás után. Lehet, hogy ez csak valami nálam jelentkező hiba volt?
Fent van még a gépen, majd meg is nézem hétvégén, hogy jól emlékszem-e.
Fent van még a gépen, majd meg is nézem hétvégén, hogy jól emlékszem-e.Nem a videóra gondoltam, hanem arra, amikor egy versenyt elkezdesz, körbemutogatják az autót és ez kb. 7-8 másodpercig eltart és persze elnyomhatatlan. Az első pár alkalommal, amíg a grafikát csodálja az ember, még elmegy, de századszorra már mocskosul irritáló.
Rengeteg oldalt végigtúrtam, hátha erre is van okosítás, de nem találtam anno semmit.
Ha jól emlékszem a Carbonig lehetett elnyomni ezt, a Pro Streetben már végig kellett várni, míg végigmutogatják a kocsikat.
Hasonló szarság van pl. a DiRT2-ben is, hogy mikor betöltött a pálya, ráközelít a kamera a kocsidra, de utána, ahelyett hogy indulhatnál még meg kell várni azt is, ahogy végigmutatják, hogy az előtted lévő elindul, ami engem pl. rohadtul nem érdekel és idegesít.
Szóval remélem az efféle apróságokat is átgondolják és kukába dobják az átugorhatatlan gameplay részek ötletét.

A javítás után már el lehetett nyomni a kezdővideót.
Abban pedig egyetértek, hogy a drift nem kell, ebben a formában semmiképpen nem. Egy darabig próbálkoztam, aztán inkább kihagytam az összes drift versenyt. Kormánnyal vért kellett izzadni vele, de billentyűzettel sem volt sokkal jobb. Az autóknak nem volt súlya, a legkisebb kormánymozdulatra megpörögtek, ráadásul, mintha jégen kellett volna menni. Nem is értem, hogy gondolták.

Várós!
A Hot Pursuitról az első videó alapján lerítt, hogy faltól-falig 300-al típusú, régi vágású NFS lesz, de én személy szerint jobban szeretem a szimulátorosabb irányvonalat.
Ha végre lehet is kanyarodni és nem csak csúszni a verdákkal és el lehet nyomni azt a k.b@szott kezdőképernyőt, akkor nagyot fog tarolni szerintem.
Ja meg a driftelést hagyják a picsába vagy csinálják meg normálisan, mert az, hogy 2-esben kifarolsz akármelyik driftautóval, az vicc. Irányíthatatlan fos az egész.

Nem tudom, mennyire életképes manapság egy NFS topik, de azért megnyitom.
Megtörtént a hivatalos bejelentés, jövő tavasszal érkezik a széria komolyabb irányzatának folytatása. Remélhetőleg minden téren szebbet és jobbat kapunk, mint a - véleményem szerint - egészen jó első részben.
Részletek a a hivatalos honlapon.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]