28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Sorozatok



Írd ide hozzászólásod:

gary007
gary007 [2222]
Van még egy 2005-ös film, a Serenity, ami nagyjából lezárja a történetet. Ebbe többé-kevésbé belesűrítették azokat az eseményeket, amelyeket a későbbi évadokra terveztek eredetileg.

Amúgy a héten belekezdtem a The Wire-ba és egyelőre nagyon bejön. Kicsit tartottam attól, hogy a nagy elvárások miatt csalódhatok benne, de abszolút megvettek. Furcsállom is, hogy a nagy tévés díjak ennyire elkerülték, de úgy látszik, hogy az ilyen rétegsorozatoknak, mint ennek vagy a BSG-nek már csak ez a sorsa.
cerebrum
cerebrum [902]
Na, végére értem a Firefly-nak. Örülök, hogy hallgattam rátok, mert tényleg baromi jó volt, el bírtam volna még nézni egy-két évadon át. Persze ha pusztán mint sci-fi nézek rá, akkor ezer dologba lehetne belekötni (pl. miért néz ki minden bolygó úgy, mintha Arizonában volnának, miért járnak 19. századi ruhákban és lövöldöznek 19. századi fegyverekkel a hipermodern lézerstukkerek helyett, miért nincsenek idegen lények, stb.), viszont ugyanakkor a karakterek meg annyira szerethetőek, hogy már önmagában ez, meg az így megteremtett családias, bajtársias hangulat elviszi a hátán a történetet.

Viszont nem azt mondtátok, hogy le van zárva? Ehelyett eléggé lóg a levegőben az egész. Vagy nem a 15. rész az utolsó? Mikor a fejvadász el akarja rabolni Rivert a hajóról?

Lacho calad! Drego morn!

Vissza

Fórumszabályzat