Az a baj, hogy a 2012 című filmalkotás sztereotipizálta a maja prognózist az emberekben. Mert először is, nem világvége lesz, hanem ha lesz is valami,akkor az az, hogy a világ megszűnik létezni a jelenleg megszokott formájában. Ez utóbbi bekövetkeztére egyébként már van egy sokkal hitelesebb magyarázat is: a cikkben is említett dátum egy gigantikus napkitörés idejét jelzi. Valószínűleg erre a katasztrófára figyelmeztet a maja naptár is - amiről azért azt tudni illik, hogy Nostradamus-szal ellentétben, még sosem tévedett.
Maga a napkitörés egyébként egész biztosan be fog következni, ezt a NASA tudósai maguk is megállapították, miután brutális méreteket öltő magfúziós tevékenységet véltek felfedezni az izzó égitestben.
Noha a 2012-es napkitörés bolygónkra gyakorolt káros következményeit egyelőre még megsaccolni is nehéz, az biztos, hogy egy ilyen grandiózus jelenség az eddigi, átlagosnak tekinthető napkitöréseknél jóval több emberi áldozatot fog szedni - elsősorban a rizikófaktoros idősek és szívbetegek körében.
Ami pedig a status quo megváltozását illeti: sokan úgy vélik, hogy a 2012-ben bekövetkező naptevékenység olyan hatással lehet a földi elektronikus hálózatokra - és egyesek szerint magára az elektromosságra is -, hogy azok működésképtelenné válhatnak.
Aki mindezek ellenére kételkedik, javaslom, hogy nézzen utána egy kicsit jobban is a témának. Persze én most nem azt mondom, hogy kezdje el ásni a saját sírját, hiszen "csak" változásokról van szó. Mindenesetre nincs azzal semmi baj, ha van egy "b" tervünk is...
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."