Spoiler nélkül tudok válaszolni.
A Varjak lakomájában új POV karaktereket kapunk, ezek részben mellékszálak, részben megalapozzák a jövőbeli történéseket, és természetesen maradnak főszereplők, csak nem mindegyik.
Eredetileg Martin trilógiának szánta a történetet, de rájött, nem fog beleférni három vaskos kötetbe. Először úgy tervezte, hogy a Kardok vihar vége után eltelik akár pár év is, majd úgy folytatja a történetet, és a Varjakbeli mellékszálakat novellák formájában közli, de ezt elvetette.
Úgy határozott, ezeket is belefonja a történet fősodrába, amit jól is tett, mert számos dologra derül fény.
Elkezdte írni a történetet, és rájött, hogy ez bizony nem fog beleférni egy 800-1000 oldalas könyvbe, ezért kettébontotta. Így a Varjak lakomája a Királyvár illetve a déli részeken játszódik főként, míg a Sárkányok tánca Északon és a Keskeny Tengeren túli vidéken (a fele, legalábbis).
Így azok a főszereplők, akik Északon és Kelten vannak, nem szerepelnek a Varjak lakomájában. Tehát, amikor elkezded majd a Sárkányok táncát, időbelileg párhuzamosan fog futni a varjak lakomájával. Martin viszont nemrég elmondta, hogy ez kb. a az ötödök regény felére igaz, így a két történeti fél időben odaér egymáshoz.
Aztán már csak a Tél szelei és Tavasz álma van hátra.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
HBO - A Song of Ice and Fire
Persze, az is igaz, hogy aki nem most fedezet fel magának a könyveket (mint pl. én), annak is sokat kellett várni egyes részek között. Most, hogy említetted, utána is néztem, és látom, hogy a Kardok vihara 2000-ben, a Varjak lakomája 2005-ben jelent meg, az új kötetre pedig akkor már 6 évet kell várni. Említetted, hogy az olvasók "kézzel foghatóan a Kardok viharában olvashattak utoljára a legkedvesebb szereplőikről." Akkor ezek szerint a Varjak lakomája teljesen új szereplőket és történeti szálat hoz be Westeros világába? Mivel ez a könyv még nincs meg, nem tudom most megnézni, azért kérdezem. Leírást pedig nem akarok keresni róla, nehogy valami spoiler fogadjon benne.
Azt is látom egyébként, hogy még két további kötet is tervbe van véve (The Winds of Winter, A Dream of Spring), csak jó egészséget tudok kívánni Martinnak, hogy ezeket is meg tudja majd írni.
Megnyugtató a tudat, hogy az eddig elkészült kb. 5000 oldalból (beleszámítva már az ötödik könyvet is) még csak 900 oldalon vagyok túl, de szerintem így is túl hamar el fog fogyni.

Jon és Robb valóban idősek lettek, ennek ellenére Robbot eszméletlen jól eltalálták karakterileg. Jó, én fiatalabbn ak képzeltem el, de hasonlít hozzá. Jon furcsa egy kicsit még nekem, de kibékülök vele is.
Arya -hogy gothmog szavaival éljek- csibészes, Bran pedig olyan kedvesnek tűnik, mint a könyvbéli.
Nos, a nézők hagy várjanak csak!
Tudom, hogy igen nehézkes ez (a BSG esetében is egy évet kellett várni a 4.0-nél az utolsó etapra), de pl. az olvasók utoljára kézzel foghatóan a Kardok viharában olvashattak utoljára a legkedvesebb szereplőikről, az pedig 2000-ben jelent meg. Tizenegy évet vártak arra, hogy a sárkányok táncoljanak.
Egy év ehhez képest semmi.
És Martin közölte, hogy már harminc oldallal hosszabb, mint a Kardok vihara és még nincs teljesen kész.

Éppen az eddigi videókat néztem újra, úgyhogy a legjobbkor jött az utánpótlás. A Stark gyerekek szerepére egyébként szerintem nagyon jól válogattak (különösen Arya, Sansa és Bran esetében), bár Robb szerintem túlságosan idős, nehéz róla elhinni, hogy félig még gyerek, akit először nem vesznek komolyan az ellenfelei, de még a szövetségesei sem. Ettől függetlenül azonban hihetetlenül el vannak találva a helyszínek, a szereplők és az egész hangulat is, látszik Martin aktív közreműködése.
Azon gondolkodom, hogy ha ugyanaz lesz az első évad lezárása is, mint az első könyvé (márpedig miért lenne más), akkor nehéz lesz majd kivárni a folytatást. A könyv esetében nincs ilyen gond, mert elő lehet venni a második részt, de itt gondolom, jó esetben évenként jönnek az újabb évadok.

Először is...
A második évadhoz tesznek ajánlásokat a WiC.net-en Davos karakterére.
Stark-előzetes. Megszólalnak a szereplők, egy csomó új bevágott jelenet látható. Még Rickon is benne van egy villanásnyira.
Négy perces körülbelül.
Nem akarok csúnyán beszélni
, de ez kibek@rt jó lesz. A töménytelen előzetes, a kellékesekkel, designerekkel készített interjúk teljes mértékben meggyőztek, hogy ez nem lehet bukta.
Legalábbis én nagyon remélem.
House Stark Feature
Egy másik, kicsivel több mint két perces, új előzetes.
"Fear and Blood" Preview
Ez eszméletlen jó lett.
Végre láthatjuk Öreg Nant (R.I.P.
), a Falat másodjára (legutóbb el is felejtettem mondani a linkelt előzetesnél, hogy mennyire eszméletlen jól néz ki.). Varys megszólal. Mutatják a távolból, hogy fest a Királyvár látképe.
Köszönjük előre is HBO. Hihetetlen mit hoztak össze.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]