aminek én örülök nyilvánSziget 2012
ha kiállnak és csöndben néznek maguk elé akkor is kiülök, ugyanis máig a KoRn volt rám legnagyobb hatással, és nekik tulajdonítom azt, hogy ma olyan vagyok amilyen
aminek én örülök nyilván
aminek én örülök nyilván2005-ben volt a Korn a szigeten, akkor nagy csalódás volt. a hangosítás nagyon gyenge (erről nem ők tehetnek, a nagyszínpadot sosem tudják rendesen kihangosítani), de arról már inkább, hogy 20 percet késtek, majd a koncert közben jött még pár negyedórás kényszerszünet, lehetetlen volt élvezni az egészet. arról meg nem is beszélek, hogy látszott rajtuk, hogy csak pénzért nyomják le, nem élvezik, nem kommunikálnak a közönséggel stb. csak értük semmiképpen sem mennék ki, pláne az idei horribilis jegyárak mellett.
sakálemberek...
XD az mekkora hulladék
én KoRn miatt megyek csak ki idén, a többi számomra "szar" - elnézést, ha valakit megsértettem zenei ízlése terén
(ill a magyarok miatt nyilván nem adok ki ennyi pénzt)
én KoRn miatt megyek csak ki idén, a többi számomra "szar" - elnézést, ha valakit megsértettem zenei ízlése terén
(ill a magyarok miatt nyilván nem adok ki ennyi pénzt)es agyaltam, hogy mi lenne az, amiert megerne kimenni.. kb csak a die antwoordot tudtam megnevezni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15146]
- 16:06
- Szét*** az ideg [5535]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
- 13:02
- Kiderült végre, hogy mikor jön a következő Aliens-játék, pontos dátumot kapott az Aliens: Fireteam Elite 2 is [hozzászólások] [1]
