25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Prometheus



Írd ide hozzászólásod:

Peace
Peace [27838]
Na akkor még sem voltunk teljesen vaksik mi sem!

SPOILER
Mi is pont azt beszéltük, hogy teljes ellentmondás lenne, ha véletlenül alakult ki az Alienek faja ezeknek a mutálódásoknak köszönhetően a végén, ha már egyszer eleve ott volt egy Idegent ábrázoló dombormű a falon, és szerintem az pedig egy királynő, aki mögötte állt. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy egy sima "dolgozó", és mögötte tornyosul a királynő a hatalmas fejdíszével. Mi is azon tanakodtunk, hogy már léteznie kell a fajnak, csak éppen vagy egy másik bolygón lévő katonai kísérleti telepükön hozták létre, vagy ugyanezen, csak egy másik kupolában.
Amúgy a film nekem kegyetlenül bejött, leszámítva, hogy tényleg a 8. utas megismétlése minden tekintetben, viszont az utolsó 10 perccel nagyon nem vagyok kibékülve. Ott kellett volna lezárni, hogy belerepülnek az idegen hajóba, és lezuhan, mindenki meghal slussz. Hogy David és a kutató csajszi túléli, elkötnek egy hajót, és elmennek felkeresni a SJ-kat, az olyan szánalmasnak és nevetségesnek hatott, többiek sem voltak megelégedve, és tökéletesen fölöslegesnek tartották. Az Alien "kikelését" meg végképp. Ott volt a falon a szobor, maradjon meg misztikumnak.
Viszont cerebrum-hoz hasonlóan, én is kiakadtam, hogy sima szkafandernek állították be ezt az elefántruhát, abszolút illúzióromboló volt így ennyi évtized távlatában, és nagyon nehezen akarta bevenni a gyomrom. Az egy fájó pont számomra is.
Előzmény:

Vissza