"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
BioShock Infinite [hozzászólások]
Igen, nagyjából az a helyzet, amit Crea írt. Az elején egyedül vagy, ameddig a lányt keresed. (Az, hogy ez meddig tart, a játékstílusodtól függ, de minimum 1-1,5 óra, ha nagyon rohansz - ami persze elhúzódhat ennek a többszörösére is, ha bóklászol és keresgélsz.) Utána is lesznek részek, amikor nem lesz melletted (kb. 2x), de ezek nem tartanak sokáig (az egyik kb. fél óra, a másik max. 1). Ha meg ott van, akkor azt "hoz át" egy párhuzamos dimenzióból, amit te kérsz. Maximum lőszerrel, meg eü csomaggal, illetve a vigorokhoz szükséges porral szolgál, de az is véges (főleg nehezebb szinteken). Egyébként önálló akarattal és személyiséggel rendelkező karakter, aki jelentős figurája a játéktörténelemnek, már ennyire rövid idő után is. Kicsit talán több is, mint mellékszereplő. Szerintem...
Heló
A cikket olvasva Elizabeth állandó szerepléséről és segítségnyújtásáról erős HalfLife2 utánérzésem támadt. Az érdekelne, hogy az Ő karaktere és személyisége jobban kidolgozott-e , mint Alyx-é, folyamatosan mellettünk van-e a játék folyamán, illetve nem könnyíti-e meg túlságosan a játékot a segítsége? Bocsi a sok kérdésért és -e ért 
A cikket olvasva Elizabeth állandó szerepléséről és segítségnyújtásáról erős HalfLife2 utánérzésem támadt. Az érdekelne, hogy az Ő karaktere és személyisége jobban kidolgozott-e , mint Alyx-é, folyamatosan mellettünk van-e a játék folyamán, illetve nem könnyíti-e meg túlságosan a játékot a segítsége? Bocsi a sok kérdésért és -e ért 
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 08:37
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [7]
- 20:39
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [2]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
