Elhunyt...

Ha valaki egy kő alatt élt az elmúlt napokban, akkor is értesült az expedíció tragédiájának majd' minden részletéről. És ezeket az információkat nem a bulvársajtó kezdte el kiszivárogtatni.

Értem, miért tartod az egészet visszásnak és vérlázítónak, és sajnálom, ha a hozzászólásaim úgy jöttek le, hogy az áldozatok és a gyászoló családtagok magánéletében turkálok. Sok fontos kérdés merült fel az eset kapcsán, és nehéz mindezekről úgy beszélni, hogy ne sérüljön senki méltósága és emléke. Még akkor is, ha az ember próbál minél jobban elvonatkoztatni a konkrét esettől.

Mindenesetre az én véleményem meg az, hogy a mérhetetlen fikaáradat mellett már megindult a szokásos szentté avatási folyamat is, és az egyáltalán nem csak a tragédia résztvevőit érinti, hogy a média és a népek mit állítanak be követendő példaként. Erőss a legtöbb szempontból kiváló példakép (erő, kitartás, újrakezdés, szenvedély), de emellett túl sok olyan vélemény van, hogy "jobb, ha az embernek halott apja van, akire büszke lehet, mint egy olyan, aki depressziós, mert megfosztották a hobbijától (amit sok helyen és sokféleképpen lehet űzni, csak azon a szinten, ahol ő nyomta, igen magas a halálozási arány)". Mintha nem lenne középút. Az, hogy Erőss hogy élt, valóban az ő meg a családja magánügye. De a fent vázolt, rózsaszín habbal leöntött mártír- és hőskultusz gáz.

Más megközelítésben szólnék hozzá.

Elöljáróban elmondanám, hogy azzal egyetértek, hogy mindenkinek meg lehetnek a saját szempontjai, ami alapján megítél bármilyen kérdést vagy személyt, és igen, lehet véleménye.

Azzal viszont már kevésbé értek egyet, hogy színes-szagos cukormáz világunk, mivel lehetőséget teremt rá, szemrebbenés nélkül véleményezzük mások magánéletét és esetleges tragédiáját. Szó sincs arról, hogy kőmaradi lennék, és nyitott, informatív világunk ellen vagyok, azt azonban vállalom, hogy meglehetősen furcsának találom, hogy mindenki a legkisebb probléma nélkül elmegy amellett, hogy itt lényegében olyan családok tragédiájáról "beszélgetünk", akikhez semmilyen módon nem kötődünk, és bocsánat, de amúgy kurvára semmi közünk (szerk: mármint az őket ért tragédiához).

És az nem érv, hogy sportolóként vállalta, hogy a nyilvánosság véleményezi, még ha igaz is (részben, bár ezzel sem értek egyet teljesen - a teljesítményét és hibáit a szakma megtárgyalhatja, hogy mások tanulhassanak belőle). Az sem érv, hogy nagyon sokszor kívülállóként többet és jobban lehet látni, mint az egyén maga tenné és ennek alapján mi is ezt merjük tenni.

Van két család, akiket tragédia ért, akiknek megvannak saját családtagjaik, barátaik, akiktől támogatás kapnak és az ő dolguk, hogy megítéljék a tetteiket. Arra van legkevésbé szükségük, hogy netbercik és netbercinák okoskodjanak és moralizáljanak (mert ez folyik), kinek milyen szempontok alapján kellett volna élnie az életét. És ebben most semmiféle "liberális" felhangok nincsenek, csak hát annyira szeretik a netet elönteni a kibicek meg hívatlan vendégek, fogadatlan prókátorok.

Hagy ne mondjuk már meg, hogy más családok és emberek hogyan éljék az életüket olyan esetben, mikor az nem irányul bármiféle társadalmi rend ellen. Szerintem mindenki keresgélheti a gerendát a saját szemében (nekem is van, mindenkinek) és maradjuk meg a saját házunk sepregetésénél.

Mi itt nem kívülállók vagyunk, hanem tolakodók. Az meg szerintem a legkevésbé sem ildomos.