Elhunyt...

Aribeth

Nem neked szántam, sőt, konkrétan senkinek személyesen, az itteni medertől szerintem még sokkal durvább vélemények vannak. Két éve nap rendszerességgel követtem mindenféle közéleti írást, publikációt, és belefáradtam a nagy és hatalmas pro és kontra vélemények olvasgatásába, főleg az ehhez fűzött kommentekbe.

Abban egyetértek, hogy kell egy középút a megítélésében, nem kívánom szenté avatni sem, sem mélyen elítélni az életviteléért. Most egy olyan példát mondok, ami bár nem illik ide amiből könnyedén megérted szerintem, mit gondolok) - az ASoIaF-ben mindaddig, míg Jaime Lannister nem vált POV-karakterré, nem érthettük meg igazán, utána meg a sokak kedvencévé vált. Lehet, hogy közhelyes, de ímg mélyebben bele nem látunk egy ember lelkébe, nem beszélgettünk el vele, hogy mi motiválta, miért élt úgy, ahogy, igazi véleményt nem mondhatunk róla.

Amikor tavaly meghalt a nagymamám, engem előre roppantul zavart, hogy van egy sablonos szertartás, üres, ami nem mond el róla semmit. Szerettem volna kiállni, és elmondani ki volt és miként élt. Személyesebb lett volna,. Csak anyáék és a rokonok miatt nem tettem. Aztán idén meg elolvastam 'A Holtak Szószólóját", és a bevezetőben pontosan arról beszélt, amiben én is hiszek.

Lehet szépíteni a szenté avatási folyamatot és kritikákat is, de nagyon hiányzik a személyes vonal, ami az intimitás. Amit kurvára rombolnak manapság és nem is tartanak tiszteletben.

Szerk: Abban egyetértek veled, hogy a szentté avatási folyamat is kerülendő.Ahogy írtam, a családtagok és a szakmabeliek véleményezhetik, akik ismerték és járatosak benne. ŐK reális képet adhatnak róla, de azt sem nagy nyilvánosság előtt kéne.

Christoph

Nem mentegetem magam, valóban véleményezzük a minket érintő eseményeket, személyeket, de teljesen más az, amikor személyesen ismersz valakiket -családtagokat, ismerősöket, munkatársakat-, ahol meg volt és van a személyes kontaktus és valamennyire "ismered" őket, és teljesen más az, ha egy számodra teljesen vadidegenről beszélsz, akivel nulla kontaktus.

A túldicsőítés és a "lefikázás" és moralizálás, mégpedig úgy, hogy nem beszéltek vele egy árva szót sem, nem töltöttek vele egy árva percet sem, akkor milyen jogon ítélik meg, mondják szeret a szélbe, hogyan kellett volna élnie az életét, hogyan kellett volna döntenie, mi lett volna helyes. Lehet egyes dolgokat helyteleníteni (ezt is), sőt, magunkban ezt meg is tehetjük, ezt nem vitatom.

Azonban az más kérdés, hogy így, neten, ami felfogható egy piacnak, körbe és körbe beszélik. Szerk.: Az pedig szerintem kerülendő, ti sem szeretnétek hasonló helyzetben, hogy olyan emberek beszéljenek a párotokról, szüleitekről, akik semmit nem tudnak róluk. Lehet, hogy nagyképűség, de ebben 100%-ig biztos vagyok.

Ha valaki egy kő alatt élt az elmúlt napokban, akkor is értesült az expedíció tragédiájának majd' minden részletéről. És ezeket az információkat nem a bulvársajtó kezdte el kiszivárogtatni.

Értem, miért tartod az egészet visszásnak és vérlázítónak, és sajnálom, ha a hozzászólásaim úgy jöttek le, hogy az áldozatok és a gyászoló családtagok magánéletében turkálok. Sok fontos kérdés merült fel az eset kapcsán, és nehéz mindezekről úgy beszélni, hogy ne sérüljön senki méltósága és emléke. Még akkor is, ha az ember próbál minél jobban elvonatkoztatni a konkrét esettől.

Mindenesetre az én véleményem meg az, hogy a mérhetetlen fikaáradat mellett már megindult a szokásos szentté avatási folyamat is, és az egyáltalán nem csak a tragédia résztvevőit érinti, hogy a média és a népek mit állítanak be követendő példaként. Erőss a legtöbb szempontból kiváló példakép (erő, kitartás, újrakezdés, szenvedély), de emellett túl sok olyan vélemény van, hogy "jobb, ha az embernek halott apja van, akire büszke lehet, mint egy olyan, aki depressziós, mert megfosztották a hobbijától (amit sok helyen és sokféleképpen lehet űzni, csak azon a szinten, ahol ő nyomta, igen magas a halálozási arány)". Mintha nem lenne középút. Az, hogy Erőss hogy élt, valóban az ő meg a családja magánügye. De a fent vázolt, rózsaszín habbal leöntött mártír- és hőskultusz gáz.

Más megközelítésben szólnék hozzá.

Elöljáróban elmondanám, hogy azzal egyetértek, hogy mindenkinek meg lehetnek a saját szempontjai, ami alapján megítél bármilyen kérdést vagy személyt, és igen, lehet véleménye.

Azzal viszont már kevésbé értek egyet, hogy színes-szagos cukormáz világunk, mivel lehetőséget teremt rá, szemrebbenés nélkül véleményezzük mások magánéletét és esetleges tragédiáját. Szó sincs arról, hogy kőmaradi lennék, és nyitott, informatív világunk ellen vagyok, azt azonban vállalom, hogy meglehetősen furcsának találom, hogy mindenki a legkisebb probléma nélkül elmegy amellett, hogy itt lényegében olyan családok tragédiájáról "beszélgetünk", akikhez semmilyen módon nem kötődünk, és bocsánat, de amúgy kurvára semmi közünk (szerk: mármint az őket ért tragédiához).

És az nem érv, hogy sportolóként vállalta, hogy a nyilvánosság véleményezi, még ha igaz is (részben, bár ezzel sem értek egyet teljesen - a teljesítményét és hibáit a szakma megtárgyalhatja, hogy mások tanulhassanak belőle). Az sem érv, hogy nagyon sokszor kívülállóként többet és jobban lehet látni, mint az egyén maga tenné és ennek alapján mi is ezt merjük tenni.

Van két család, akiket tragédia ért, akiknek megvannak saját családtagjaik, barátaik, akiktől támogatás kapnak és az ő dolguk, hogy megítéljék a tetteiket. Arra van legkevésbé szükségük, hogy netbercik és netbercinák okoskodjanak és moralizáljanak (mert ez folyik), kinek milyen szempontok alapján kellett volna élnie az életét. És ebben most semmiféle "liberális" felhangok nincsenek, csak hát annyira szeretik a netet elönteni a kibicek meg hívatlan vendégek, fogadatlan prókátorok.

Hagy ne mondjuk már meg, hogy más családok és emberek hogyan éljék az életüket olyan esetben, mikor az nem irányul bármiféle társadalmi rend ellen. Szerintem mindenki keresgélheti a gerendát a saját szemében (nekem is van, mindenkinek) és maradjuk meg a saját házunk sepregetésénél.

Mi itt nem kívülállók vagyunk, hanem tolakodók. Az meg szerintem a legkevésbé sem ildomos.