Fórum » Konzolok, konzolos játékok
PlayStation 3
A nagy különbség, hogy te ugyanúgy le tudnád játszani az eddig megvett filmjeidet. Ha a PS4 olvasná a PS3-as játékokat, akkor egyértelmű lenne, hogy az utóbbira már nincs szükség. Ráadásul én a PS3-at biztosan nem adnám el addig, amíg nincs PS4-em, így annak mindenképpen elő kell teremteni a teljes árát.
Én majdnem ugyanebben a cipőben járok. Anno vettem egy Sony BD lejátszót, de ha végül mégis vennék a közeljövőben egy PS3-at, akkor a BD playert el kéne adnom, és ami abból befolyna zsé, az mehetne bele a PS árába. 

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Én is azon gondolkodom, lesz-e értelme a PS3 megtartásának, ha lesz már PS4 is. Ha azonban megszabadulnék tőle, abban a pillanatban a nem kevés darabból álló (és nagyon sok pénzbe kerülő) játékgyűjteményem is értéktelen kacattá válna. A gép és a játékok eladása viszont nagyjából fedezné is a PS4 árát. Szóval azért számomra nagy dilemma ez, azon is múlik, hogy végül hogyan fog működni a Sony PS3-as játékokat játszhatóvá tevő stream szolgáltatása (milyen játékokra terjed ki egyáltalán), illetve maga a PSN.
Kösz az igazítást!
Egyébként durva áresések lesznek a használt piacon a PS4 megjelenés után. Sokan (köztük magam is) szabadulni akar majd a PS3-tól...na akkor lecsaphat rá aki arra vágyik!
Egyébként durva áresések lesznek a használt piacon a PS4 megjelenés után. Sokan (köztük magam is) szabadulni akar majd a PS3-tól...na akkor lecsaphat rá aki arra vágyik!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Mármint a PS4.
De amúgy teljes egyetértés, nem sok annál feleslegesebb dolgot tudok elképzelni, mint most venni egy új PS3-at.
De amúgy teljes egyetértés, nem sok annál feleslegesebb dolgot tudok elképzelni, mint most venni egy új PS3-at.
Respect is not given. It's taken.
Semmi olyanról nem tudok ami miatt a Super Slim-et ne ajánlhatnánk.
Kissebb méret, fogyasztás blabla...
Más kérdés, hogy mostmár én se vennék újat. Szerintem 30-40 környékén simán találsz megkímélt használtat. A FAT verzión kívül nyugodtan veheted!
Oké 65 körül veszel garanciával, de a PS3 meg 125 lesz. Én gyűjtenék arra a helyedben, ha már eddig kibírtad Sony konzol nélkül!
Kissebb méret, fogyasztás blabla...
Más kérdés, hogy mostmár én se vennék újat. Szerintem 30-40 környékén simán találsz megkímélt használtat. A FAT verzión kívül nyugodtan veheted!
Oké 65 körül veszel garanciával, de a PS3 meg 125 lesz. Én gyűjtenék arra a helyedben, ha már eddig kibírtad Sony konzol nélkül!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
A Slim és a Super Slim kiadások között a méretbeli különbségen kívül van még valami, ami fontos és egyik vagy másik felé billenti a mérleget?
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Igen, amióta kijöttek a Super Slim gépek, azóta nagyjából ezek az árak, de már 3-4 éve is 75-80 ezer körül lehetett egy 250-eset kapni.
Én ennyivel a generációváltás előtt már nem biztos, hogy vennék PS3-at, ha azonban nem izgat az új gép (és az azzal járó újdonságok), akkor egy darabig még el lehet lenni vele.
Én ennyivel a generációváltás előtt már nem biztos, hogy vennék PS3-at, ha azonban nem izgat az új gép (és az azzal járó újdonságok), akkor egy darabig még el lehet lenni vele.
Pár hete fontolgatom egy PS3 megvásárlását, de ma nagyon megindultam. Bent jártam a MM-ban kicsit nézelődni filmek okán, és odakeveredtem a konzol szekcióhoz. Az ottani (értsd: Mediás) árak mondjuk irtózatosan horrorok, de itthon csekkoltam a kínálatot és az árakat. Egy 500Gb-os gépet már el lehet hozni 65-70k-ért. 

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
