Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Engem az érdekelne, hogy mi volt a céljuk egyáltalán ezzel? Máshonnan nem tudtak szerezni Benfica-sálat, ezért feltörtek egy sírt? Eladni sem tudják, anyagi előnyük biztosan nem származik belőle. Ha meg az eszmei értéke fontos nekik, akkor biztosan nem ilyen módon akarnak relikviához jutni. A puszta rongálás sem lehetett a céljuk, mert nekem a hírből az jött le, hogy csak lopni akartak a kiállított tárgyakból. De miért? Bár biztos én vagyok túl naiv...
Feldúlták és kirabolták a kilenc évvel ezelőtt elhunyt Fehér Miklós sírhelyét Győrben – írja szombati számában a megyei napilap. A Kisalföld cikke szerint valószínűleg péntek hajnalban próbálta meg valaki betörni a sírt borító üveglapot, majd amikor ez nem sikerült neki, a márványt megbontva emelt el néhányat az ott elhelyezett tárgyak közül.
A lapnak a néhai sportoló szülei elmondták: három relikvia tűnt el az üveglap alól, ahol egyebek mellett Fehér Miklós mezét, egykori csapatainak sáljait, valamint annak a stadionnak a gyepéből egy darabot őriztek, ahol utolsó meccsén pályára lépett. Az ügyben a győri rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Ennyi az MTI hír, amely után ökölbe szorul az ember keze. Hát ezeknek (igen, ezeknek!) semmi sem szent?!
Szégyen, gyalázat!
Szegény szülők szívében így is elmondhatatlan a fájdalom. De könyörgöm, legalább a gyászukat ne szégyenítse meg senki!
Paraszt állatok.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]