Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Én is nagyon remélem, hogy meg tud újulni, de akár járhat úgy is, mint Sevcsenko, aki szintén a pályája csúcsán igazolt át a Chelsea kispadjára (kis túlzással), majd visszatérve inkább már csak a saját szobrát rombolta. Az biztos, hogy egy kreatív, irányítani tudó játékos nagyon kell a Milan középpályájára (Montolivo mellé), Kaká pedig képességei alapján tökéletesen alkalmas a szerepre. A többit meg majd meglátjuk.
Milan a lehetőségekhez mérten általában jól szokott járni ezekkel a 30+-os, régi nagy nevű igazolásokkal. Ronaldinho, Ronaldo, Beckham jut eszembe hirtelen, mindnek volt egy kisebb másodvirágzása még a Milannal. Kakának miért ne lehetne, főleg, hogy neki az a klub a családja, szerintem pikkpakk visszaszokik és ha az aranylabdás formáját már nem is hozza vissza (azt szerintem lehetetlen), de még felturbózhatja magát egyszer utoljára. Persze tudom, ez nem változtat azon, hogy az elmúlt 4 évet csontostul benézte.
És így végre Kaká is hazatérhetett Milánóba. Csak azt sajnálom, hogy pont a legjobb éveit pocsékolta el a madridi kispadon, nagy kár érte.
Mostantól Bale a világ legdrágább játékosa.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
