sakálemberek...
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Amerikai foci
a Panthers simán top 5 csapat idén.
Nem láttam reggel a statokat, csak az eredményt, ezért is kérdeztem.
Elég hektikus ez a Pats, eddig nem a legerősebbektől kaptak ki, hogy úgy fogalmazzak. Talán nem olyan erősek, mint az elmúlt években, de ebből szerintem jól fognak kijönni, hiszen így nem lesz akkora nyomás rajtuk.
Elég hektikus ez a Pats, eddig nem a legerősebbektől kaptak ki, hogy úgy fogalmazzak. Talán nem olyan erősek, mint az elmúlt években, de ebből szerintem jól fognak kijönni, hiszen így nem lesz akkora nyomás rajtuk.
Szenvedély nélkül a foci halott.
megnéztem igen. semmi baj nem volt az offensel azon kívül, h ridley fumblizott egyet redzoneban, ami nagyon rosszul érintette a csapatot. ezen kívül jól ment a támadás, brady nagyon pontos volt (28ból 24-re emlékszem, de ez még nem a meccs vége volt). ahhoz képest, h a panthers az utóbbi 8 negyedben nem kapott td-t, tőlünk kaptak nem is egyet. plusz 3. downnál kaptak egy elég hazai pályás zászlót az utolsó drivejukban, amivel mehettek tovább és végülis td lett. még így is nyerhettünk volna, mert bradyék 59 másodperc alatt mentek 70 yardot ezen a védelmen. nagyon jó meccs volt, nem megérdemelten nyert a carolina, ezt el kell ismerni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 08:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [3]
- 22:40
- Ki mivel játszik mostanában? [8293]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
