De ami még inkább megindítóvá teszi az egészet, az az persze, hogy a Napoli nemcsak 12 ponttal, hanem nagyot játszva, egy kétgólos győzelemmel búcsúzott a csoportbeli kiemelt Arsenal ellen; a Zenit pedig a végén egy könnyed háromgólos zakóval gyalogolt tovább, amit az egész csoportkör papíron leggyengébb csapata ellen volt képes összeszedni... Az oroszok nem is különösebben leplezték, hogy csak addig hajlandóak hajtani valamennyire, amíg úgy áll, hogy pontot kell szerezniük. Ahogy a Porto kétgólos hátrányba került Madridban, utána ők is leálltak teljesen...
Egyébként született még egy ehhez hasonló extrém eredmény: a D-csoportban a Plzeňnek öt vereség után egyetlen győzelem is elég volt ahhoz, hogy az EL-ben folytathassa. Ráadásul az az egy győzelem is úgy jött össze, hogy a CSZKA végig fölényben játszott, még idegenben is, csak amikor emberhátrányba kerültek a meccs végén, akkor szorultak be a kapujuk elé, és akkor fordított a Plzeň. Kissé sarkosan úgy is fogalmazhatnék, hogy a Plzeň 15 perc jó játékkal harcolta ki a továbbjutást az EL-be.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
