Milyen könyvet olvastok mostanában?

Igen, elfelejtettem írni, hogy már a zabálások érzékletes leírásából (ínyenc módon részletezve az egyes fogásokat) is rögtön felismerhető, hogy Martin könyvről van szó...

Igazából, amikor a végjátékhoz, majd ezt követően az epilógushoz érsz majd, és végül befejezed a könyvet, akkor fogsz rájönni, hogy milyen k*rva jó is volt az egész, és ott szakadjon meg Martin, ha nem bír egy ehhez hasonló normális, és legalább ilyen zseniális befejezést kreálni a Jég és Tűz dalához... Csak gombolyítja, gombolyítja egyre jobban (és egyre széjjelebb) a történetét... (Mert én egyelőre még csak ezt látom. Bár ne legyek igazságtalan, van még kb. bő 2000 oldala hátra, hogy egy lezárást is kicsikarjon magából valahogyan. Csak az a baj, hogy szerintem még ő sem látja, hogyan...)

Endure. In enduring, grow strong.

"A löncs minden tekintetben megfelelt Marsh ízlésének. Eltünte-tett egy nagy adag ürülapockát petrezselyemszószban, egy zsenge főtt galambot, rengeteg friss krumplit zöld kukoricával és céklával, végül pedig két szeletet Toby híres mogyorókrémtortájából. "

Ha nem tudnám, hogy Martin írta a regényt, Abner zabálásainak érzékletes leírásai láttán biztos elkezdenék gyanakodni. George már 1983-ban is imádott enni, ez biztos.

Egyébként valóban remek a könyv, és az a fülledt, párás, dekadens Dél-New Orleans-Saint Louis-ültetvények-Mississippi-hangulat nagyon illik az ilyen rémtörténetekhez.

Hm, nem nagyon szoktam könyveket ajánlani, vagy kisebbfajta irodalmi esszét írni egy-egy műről, így csak annyit: ha valakinek tetszett Martintól a Trónok Harca sorozat, akkor erősen ajánlott a nemrégiben - végre rendes fordításban/szerkesztésben - megjelent Lázálom című 1982-es "vámpír"-regényét is beszerezni és elolvasni. Csalódás kizárt!

Na jó, még pár szót azért írok.
Kisebb a volumen, mint a Trónok Harcában, kevesebb szereplőt mozgat, de a karakterek nem kevésbé kidolgozottak (sőt, Abner Marsh kapitány az egyik legjobb Martin karakter szvsz., de rajta kívül is vannak benne még emlékezetes karakterek; Savanyú Bill, Damon Julian, hajjaj...), a 19. század közepi Mississippi-vidék és élet megjelenítése valami félelmetesen hangulatos, maga a regény pedig intelligens. Nem tudok rá jobb szót, egyszerűen egy végtelenül intelligens módon megírt mű. A stílus egyébként tipikusan martini, a legjobb értelemben véve, tele végtelenül emberi és embertelen gesztusokkal, néha ott, ahol nem várná az ember, de valahogy mindig totálisan találón elhelyezve.
Komolyan mondom, ez a legfrankóbb "horror"-regény, amit valaha olvastam, bár klasszikus értelemben véve sem horror-, sem pedig vámpírregény (és ugyanakkor mégis mindkettő). Jóval több ezeknél szerintem.

Ja, és van egy óriási előnye a Trónok harca sorozattal szemben: kérem szépen, ennek van eleje, közepe és legfőképpen vége!! Élő bizonyíték arra, hogy Martin papa - valamikor, még a nyolcvanas évek elején - képes volt még arra, hogy bő négyszáz oldalban elmeséljen egy egész történetet, úgy, hogy az koherens, zárt egységet alkot, teljesen korrekt (szerintem zseniális) befejezéssel. Talán emiatt, - tudom, szentségtörés - jobbnak is tartom a Game of Thrones sorozatnál. Komolyan. (Történetben, méretekben, talán kidolgozottságban is erősebb a GoT, de a Lázálom mégis jobb írás szerintem.)

Hát, ennyi...

Endure. In enduring, grow strong.