A záróünnepség viszont majdnem jobban tetszett, mint a megnyitó. Zseniális húzás volt rögtön az elején
az önirónia a négy karikával. Mondjuk engem egyébként sem zavart, hogy a megnyitón az ötödik nem nyílt ki, az ilyen benne van, ettől csak emberibb lett az egész rendezvény. Nagyon tetszettek a visszautalások a 1980-as moszkvai olimpia záróünnepségére: az archív felvétel, a párhuzam Misa mackóval, hogy még könnycseppet is hullajtott az új kabala ugyanúgy a láng elfújását követően, ahogy az elődje 1980-ban; az akkori Daszvidanyja Moszkva! háttérdal lejátszása, illetve az ennek mintájára született új Daszvidanyja Szocsi! búcsúdal. A beszédekben kevesebb volt a kritika ezúttal, mint a megnyitón, és több a nyalás, de az oroszok sportszakmailag tényleg egy nagyon korrekt olimpiát rendeztek, és ez az "új arculat" szlogen is jól hangzott, reméljük, komolyan is gondolják. Alapvetően nem tetszik, hogy egyes versenyszámok eredményhirdetését a záróünnepségre viszik, de ha már így tesznek, akkor nagyon jó húzás volt, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők megfelelő versenyszámának dobogósait is itt köszöntötték a nemek egyenjogúságának jegyében (a nyári olimpiákon ugye a maratonról, a télin pedig a hosszú távú sífutásról van szó). És a kulturális rész is valahogy elviselhetőbb volt, mint a megnyitón. Az ünnepség végén rendezett koncert, diszkó és a sportolók erre történő bulizása viszont meglepően későn kezdődött, ilyen szempontból kicsit sok volt a klasszikus művészeti előadás és protokoll; valamint azt is csodálom, hogy az MTV-ben még azelőtt elkapcsoltak, mielőtt ez a rész egyáltalán megkezdődött volna. Mind négy, mind két éve ez a bulizós rész a záróünnepség szerves részét képezte, és a tévében is hosszan mutatták, ahogy sorban érkeztek a neves pop-, rock-, stb. -fellépők, és a versenyzők a stadion közepén ropták az ő számaikra kötetlenül.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
