28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Minden, ami futball - Focisarok



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Ritka unalmas volt ez a mai játéknap a BL-ben. Vagy mondhatnám, hogy az eddigi összes a visszavágók közül, bár kétségtelenül a mai volt a csúcs. Én az UEFA helyében sürgősen visszacsinálnám ezt a néhány éve bevezetett újítást, hogy a nyolcaddöntőket még egyszer kétfelé osztják, és így több mint egy hónapon át tart ez a kör. Be kell látni, hogy hatalmas a különbség az abszolút élmezőny, azaz a csoportgyőztesek, illetve a közvetlenül mögöttük következő csapatok között. Így pedig a nyolcaddöntők többsége macska-egér harc jellegű, és az erősebb csapat vagy négy-öt-hat góllal tömi ki a gyengébbet meccsenként, vagy azt kell néznünk, hogy félgőzzel lötyögnek a pályán. Utóbbi ellen nem nagyon lehet tenni, viszont ha nem két meccs lenne naponta, hanem újra négy, akkor talán maradna egy kis esély, hogy a négyből talál az ember legalább egy mérsékelten izgalmasat.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat