Fórum » Nem számítástechnikai témák
Kezd durvulni az időjárás!
2010-ben nem emlékszem, hogy olyan hideg lett volna. Ahogy szbszig, úgy én is eseményekhez kötöm az éveket és az a nyár év a Dél-Afrika VB miatt volt jelentős számomra. Ismerősökkel szinte mindig egy pubban néztük a meccseket és emlékszem, hogy nagyon meleg volt és rengeteg hideg sör lecsúszott.
2005 nyár volt emlékeim szerint nagyon szar még. Bár ekkora viharok nem voltak, de gyakorlatilag egész júliusban-augusztusban 15-20 fok és egész napos esők voltak folyamatosan, elvétve akadt csak strandidő. De valóban hasonló volt a 2010-es nyár is, akkor májusban-júniusban olyan hideg volt, hogy be kellett kapcsoltatani a fűtést. Aztán meg mindig hétvégére csesződött el az idő. És ezen a nyáron már voltak elég durva viharok is. (Most nyáron is megvan ez a 7 napos ciklikusság, de most szerencsésen jött ki, mert hét elején jön mindig a rossz idő és hétvégére melegszik fel teljesen.)
A másik véglet, a több hetes hőség, semmi eső és szárazság pedig a 2012-es és a tavalyi nyár volt. 2012 volt a kettő közül az erősebb, kétszer is volt két héten keresztül standard 40 fok, és még szeptember közepén is 30 fokos idő volt, szeptember végéig üzemelt nonstop a ventilátor itthon.
A fentiekből látszik, hogy 4-5 évente vannak esős, hűvösebb nyarak, a többi nyár pedig hőség és szárazság. Szóval a ciklikusság megvan, viszont láthatóan egyre szélsőségesebbek a kilengések.
A másik véglet, a több hetes hőség, semmi eső és szárazság pedig a 2012-es és a tavalyi nyár volt. 2012 volt a kettő közül az erősebb, kétszer is volt két héten keresztül standard 40 fok, és még szeptember közepén is 30 fokos idő volt, szeptember végéig üzemelt nonstop a ventilátor itthon.
A fentiekből látszik, hogy 4-5 évente vannak esős, hűvösebb nyarak, a többi nyár pedig hőség és szárazság. Szóval a ciklikusság megvan, viszont láthatóan egyre szélsőségesebbek a kilengések.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
egyelőre a 2010-es nyarat még nem lépte túl. Akkor májusban és augusztusban esett kurva sok eső. Persze ha így folytatódik, ez is megdől...
Szenvedély nélkül a foci halott.
Nem is tudom...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
