Én igazából leszarom, hogy melyik klubnál milyen párt- meg üzleti érdekek játszanak közbe, de az tényleg elkeserítő, ahogy szétkúrták ezt a bajnokcsapatot pár hónap alatt. Pedig egész jó sorsolásuk is volt: Már a walesiekkel igen jól jártak az elején, hiszen jöhetett volna az első körben sokkal nehezebb ellenfél is. A BATE-t én egyáltalán nem tartom verhetetlen csapatnak, ők inkább a múltjukból élnek, aminek köszönhetően minden egyes selejtezőkörben kiemeltek még mindig, és a papírformát általában behúzzák. De azt is legtöbbször kínkeservesen, tavaly egy saját magához képest közepesen erős Debrecen például simán kiverte volna őket, ha nincs az az ostoba kiállítás a visszavágón. Vagy most is tegnap a Partizan ellen úgy tudtak nyerni egy góllal, hogy megint egy órát emberelőnyben játszhattak. De tudnám tovább sorolni, és erről már tavaly is írtam velük kapcsolatban. Visszatérve a Videotonra, az EL playoffjában pedig újfent megkapták a lehető legideálisabb ellenfelet, hiszen hiába aktuális lengyel bajnok a Lech, igazából még odahaza sem ők számítanak a legerősebbnek, hanem a Legia, egyébként meg olyan ellenfelek jöhettek volna helyettük, mint a Fener, a Rubin, a Salzburg stb. Egy jó magyar bajnokcsapat számára az EL-csoportkörbe kerülés simán elérhető lenne még mindig. A jelenlegi Videotonnak persze esélye sincs...
Mindeközben az M4-en
kivel reklámozzák még mindig a csütörtöki meccset? Na, ez a másik inkompetens banda...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.