Például az NV esetében valóban döcögősen indul a történet, és a Hoover gát sorsa engem sem ragadott meg a legcsekélyebb mértékben sem, ugyanakkor végig érdekelt, hogy miért fontos az a chip, miről szól ez az egész, és amikor már New Vegasban kezdtek tisztázódni a dolgok (főleg, hogy ismertem valamennyire a fallout lore-ból a dolgokat), akkor azt mondtam, hogy ez tök jó, tiszta fallout az egész! Nálam ez az érzés - ebben a tekintetben - teljesen hiányzott az F3-ból, hiába az a helyzet, hogy ott elvileg jobban motivált.
Azután az NV két nagy frakciójával valóban az a helyzet, hogy az egyik az a tipikus unalmas "majd mi rendet teremtünk és jólétet hozunk" jófiúk, míg a másik (a légió) a rabszolgatartással, a drákói törvényekkel (engedetlenek keresztre feszítése stb.) finoman szólva sem csalogató (ezért sohasem velük társultam). Azonban ez utóbbi valahol roppant eredeti, és amúgy nagyon jól megcsinálták mindkettőt! És illeszkednek is a világba (az NCR mondjuk már a Fallout 2-ben is feltűnik). A kisebb társulások némelyike (például az Elvis-imitátor brancs, a "boomerek" vagy éppen az Enclave kivénhedt veteránjai) pedig röhejesen jól sikerült szerintem, és kivétel nélkül megvolt a logikus helyük, egyik sem lógott ki a sorból. Én pont, hogy mindent logikusnak találtam a játékban, és ha odafigyelt az ember, akkor nem volt gond azzal, hogy honnan jön most az x vagy y döntés.
Az NV-s mellékküldetések némelyike tényleg erősen "menj ide, gyere vissza, menj oda, gyere vissza" kategória volt, főleg a nagyvárosban volt néhány ilyen. Ebben tökéletesen igazad van, és én is úgy emlékszem, hogy az F3-ból - szerencsére - kispórolták ezeket. Ugyanakkor az NV dugig volt olyan rendesen kidolgozott küldetésekkel, amik igazán emlékezetesre sikeredett (pl. a Holdra indulni vágyó ghoulok, a Terry Black imitátor szupermutáns rádiós stb.). Az F3-ból viszont alig maradt meg bennem egy-kettő, és azokra is inkább csak amiatt emlékszem, mert pl. szerepelt benne a jó öreg Harold, vagy éppen valóban ötletes dolog volt az atombombán ücsörgő város. Ott valahogy olyan "tes
blivion"-os volt minden küldetés. Próbáltak valamit keríteni köréjük, de mégis csak a "szódával elmegy" szintet sikerült hozniuk.
És mindemellé jöttek nálam azok a pluszok az NV-ben, amelyek már tisztán játéktechnikai dolgok: ha bekapcsolod a hardcore módot, akkor a lőszernek is súlya van, ha törik a kezed/lábad, akkor azt stimpack-kel nem gyógyítod, dehidratálódhatsz, a sugárzásra is jobban oda kell figyelni (volt az a Vault, ahol magas volt a sugárszennyezettség, ide-oda kellett mászkálni benne és dugig volt ghoulokkal: na az élmény volt hardcore módban, főleg, hogy tök gyanútlanul, lengén felszerelve merészkedtem le oda az első alkalommal, így a lőszerből is fogyogattam, és muszáj volt bemennem mindenhova, hátha van sugárzástól védő/sugárszennyezettségből kigyógyító szer), stb...
De igazából ez tényleg azon múlik, hogy kit mi fog meg benne. Én visszaolvastam, hogy mit írtam anno az F3 topikjába végigjátszás után és meglepődtem, mert összességében igen pozitív volt az akkori véleményem. Hosszútávon mégis feledésbe merült nálam a játék, és sajnos nem a jó dolgok maradtak meg bennem erőteljesebben, hanem a kevésbé jók, így ha ma visszagondolok az F3-ra, akkor a metróalagutakban való kötelező csatangolások, a városon belüli rengeteg egykaptafás dungeon vagy éppen egyik-másik a hülyén megoldott script (pl. amikor az Enclave elrabol) jut az eszembe először. Ezzel szemben az NV-ből (bár lehet, hogy bőven van benne annyi gyenge pillanat vagy kevésbé jó megoldás, mint az F3-ban volt) meg a frankó emlékek ugranak be, míg a bosszantó dolgok (voltak olyanok is: például a rendszeres időközönként érkező, vadászkutyákat megszégyenítő módon rád tapadó légiós fejvadász alakulatok, ha sikerült felbosszantanod a Cézár légióját) valahogy elsikkadnak. De hát ezért szubjektív ez az egész, és ezért nem szerencsés igazából vitatkozni azon, hogy melyik a jobb, maximum véleményt cserélni a témában, mert úgyis más lesz az mindenkinek.
Endure. In enduring, grow strong.
