Csillagok háborúja

Először is, köszönöm, hogy ("végre") te is hozzászóltál. Egyet is értek vele (a szemléletével, a szemponttal, hogy te merről nézed). Nem gondolom, hogy minden vélemény egyenértékű, hisz az értelmetlen fröcsögésnek semmi értelme az égvilágon. Ám úgy hiszem, hogy lesajnáló, "tízből kilencnek bejön, szóval, érted", "értelmes embernek ez hogy tetszhet attitűd" kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét, és nem is kell itt feltételen gondolatok olyan ütköztetésére gondolni, hogy a végén kijön belőle egy rózsaszín kompromisszum.

Noha téged itt sokan (szerencsére már kikoptak) egy olykor arrogánsan kommunikáló, szerintem helyesebben a véleményét erőteljesen, olykor erősebben kifejtőnek titulálnak, azért hajlasz arra, hogyha értelmesen kifejti valaki az ellenvéleményét, elfogadod, úgy, hogy nem értesz egyet vele, jelzők nélkül. Lásd, megtudtuk beszélni annak idején, nekem miért nem tetszett a Looper, vagy mit tartottam hibának az idei F&F8-ban (és pont ez a széria az, ami sokan gyűlölnek, te pedig elismervén rajongásod is (is!) találsz benne értéket- lásd te is felhozod, és ezzel nincs semmi baj).

Azt mondtad a minimum hét pont erre a filmre, az elfogadható, ennyit adtam végül én is, viszont te is megfogalmaztad, hogyha ez ennyi, akkor bajban vagy, hogy az előző ebben az estben hol helyezkedik el. Pusztán csak annyit tettem, hogy leírtam, mi nem tetszik többségében, ugyanakkor kiemeltem, mit tartok erősségének.

Szerencsére nem sok rajongói teóriát olvastam, ugyanakkor hiszem azt, hogy minimális szintű, öntudatlan elvárás van minden egyes nézőben, aki egy franchiset követ, még ha ezt nem ismeri el magának. A film megtekintése előtt, noha az előző rész kapcsán is kifejtettem, szerintem milyen irányba kellett volna elvinni, nem vártam semmi konkrétumot a vásznon, hanem a látottakat értelmeztem át a magam számára, hogyan működött volna úgy, hogy átjöjjön az élmény.

És ha már spoiler tag, akkor csak röviden...

SPOILER

Vigyázzunk azért a relativizálással is, mert a mindenkinek van egy véleménye, és az pont olyan fasza, mint a másiké nagyon hamar beletorkollik egy olyan világba, ahol a Justice League és a TDK is fasza filmek, mert összejött mögéjük a kritikus tömeg.

Én azt látom, hogy akik csalódtak, azok nagyon konkrét elvárásokkal ültek le az új SW mozi elé. Ez köszönhető az állandó rajongói teóriáknak, az univerzumépítés - szerintük kőbe vésett - szabályainak, az ilyen-olyan kánonok emlegetésének, stb. Elfelejtitek azt, hogy ez egy hollywoodi szuperprodukció, ami nem ennek indult. A New Hope egy Alien volt, vagy egy Terminator, vagy egy Cápa: néhány kibaszott tehetséges ember feltette gondolom mindenét egy lapra, de nem csak az egzisztenciájukat, hanem szívüket-lelküket, aztán megszületett egy csoda.

Nekem örök dilemmám ez, hogy a jelen Hollywood íratlan szabályait figyelembe kell-e venni egy film értékelésénél. Ha nem, akkor minden blockbuster 98%-a ipari hulladék. Ha figyelembe kell venni (láthatóan erre hajlok), akkor meg lehet találni az értékeket a fősodortól eltérésben, egy-egy bátrabb húzásban, és főleg abban, hogy egy franchise-on belül valaki a pontosan megfogalmazott elvárásokkal szemben is képes lépni a saját, magabiztos víziója irányába. Még emlékszem, amikor megtudtam, hogy Rian Johnson megkapta a rendezés jogát, szinte összeugrott a gyomrom, mert mindkét filmjét elnézve nem tudtam elképzelni, mihez fog vele kezdeni, holott jó rendezőnek tartottam.

Persze önmagában a különbözni meréstől nem lesz jó egy film, de a TLJ-nak nem ez a fő erénye. Egyébként nem tartom kifejezetten jó filmnek, de nem is csak ez a két kategória létezik. Vannak ezek a monstrumok, amik újabban megszületnek Hollywoodban: hatalmasak, hosszúak, recsegnek és ropognak a saját súlyuk alatt, de van bennük valami, ami felébreszti bennem azt a mozinézőt, aki első pillanatban tudta, hogy a Die Hard első része maga a varázslat, vagy akit a mai napig leterít az a hihetetlen kreatív energia, ami mondjuk egy Blade Runnerből árad. Én találok ehhez pillanatokat nagyon furcsa helyeken, pl. a Halálos iramban sorozatban, vagy mondjuk az olyan - kötelezően giccsnek tartott - szörnyetegekben az Armageddon vagy a Függetlenség napja.

Ezek az energiák nem konkrét filmekből áradnak, hanem az alkotókból, csak nem mindig. A Force Awakensen otthon tapsoltam egymagamban (harmadjára!), amikor elkötik a Falcont, és lerázzák a First Ordert! Vagy a legvégén, amikor ébred az Erő, most is ráz a hideg, ha rágondolok! Persze két jelenettől egyetlen film sem lesz jó, de most nem is erről beszélek. A TLJ-ban viszont ilyenből volt vagy nyolc. Igen, ez a dinamika rovására megy - egy Fury Road szerű tempó jobban állt volna ennek is - és a Germi által említett jelenetekben is mindenhol egy-egy apróság, a végkimenetel, vagy épp csak annak egy más fénytörése hiányzik, amitől egyből őszintébben örülnék. De a mozivarázslat ott van benne. Például

SPOILER

Ennek a töredékét sem vártam a filmtől, úgyhogy hiába látom pontosan a hibáit, hiába tudnék beszélni róluk napestig, ez az élmény engem úgy járt át, mint azokban a bizonyos pillanatokban, amikor a mindenkori kedvenceim azokká váltak. Ez nem fog közéjük tartozni, mert a körítése nyöszörög, több sebből vérzik, de az élmény, amit adott, az nagyon Star Wars. Kánon vagy nem kánon, leszarom.

Respect is not given. It's taken.