Mondjuk előzménybe nehéz bármi újdonságot belerakni, mert akkor az a folytatásba is be kellene hogy kerüljön. Ha meg bekerül pl egy szerethető karakter akit nem írnak ki az előzmény végén akkor követelik hogy a folytatásba miért nem jelent meg. De ez lehet játékmechanikai elem is, akkor is problémás minden szempontból előzményt készíteni.
LiS végigjátszása során amikor először "közlekedett" fényképeken keresztül, reméltem hogy ez a játékelem megmarad, sőt fontos lesz a hátralévő részekben, hiszen teljesen új eszközt adott a játékos kezébe, de nem. Belerakták, majd mintha nem tudták volna jól kezelni, felhasználni, vagy csak megijedtek tőle, hogy nagyon beviheti őket a málnásba, hiszen így a szépen felépített fő szál, a választásokkal együtt is, nagyon kacifántos lehet, bár a Vissza a jövőbe című film megmutatta, hogyan lehet ezeket az ellentmondásokat feloldani.
Például szintén egyszer használt elem volt, bár már nem emlékszem minden egyes részletre a végigjátszásból, mikor az igazgató irodájába "betörtek". Robbanás, beséta, visszateker, belülről kinyit. Ezt utána talán egyszer a medencéspartinál használta és több esetre nem is emlékszem. Szintén többször lehetett volna ilyet használni. Vagy a teljes időfagyasztás alatti sétálgatás.
Nálam az egész LiS-t az időmanipulálás, annak oka, következménye az ami elvitte a hátán. Persze a zene is nagyon sokat tett hozzá, mai napig hallgatok jó pár számot a zenei albumról, de csak az alapszituáció+zene kevés lett volna a vételhez, kellett hozzá az idővariálás.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Life is Strange: Before the Storm – Brave New World és Hell is Empty [hozzászólások]
Szerintem a Before Storm csak halovány árnyéka a LiS-nek. Végigtoltuk, de az utolsó részt már csak a becsület végett. Semmi vonzó nem volt benne. Jó, oké, szép volt, de ennyi. Kalandjátéknak édeskevés, 90% átvezető videók, nulla döntési lehetőség.
Arról nem is beszélve, hogy LiS lényege Max tehetsége volt, amivel vissza tudta forgatni az időt. Itt ez teljes egészében kimaradt. Cserébe semmi új nem jött be.
@ivanova: tök jó ötlet! Tényleg jó lenne ha beraknák.
Arról nem is beszélve, hogy LiS lényege Max tehetsége volt, amivel vissza tudta forgatni az időt. Itt ez teljes egészében kimaradt. Cserébe semmi új nem jött be.
@ivanova: tök jó ötlet! Tényleg jó lenne ha beraknák.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
