Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Jégkorong
Jó, hogy külföldön voltam és nem láttam. Bár így is felbaszott rendesen, ahogy neten követtem...
Hát, végül csak magunkat okolhatjuk... Az ellenfelek megtettek mindent, hogy a végén a saját kezünkben legyen a sorsunk a feljutást illetően, a kiesés miatt pedig már nem is kellett aggódni egyáltalán.
Persze kicseszettül szorítottam a magyaroknak, de ha reálisan nézzük, a britek jobban megérdemelték a feljutást. Az adott meccs alapján is, mivel mi az első harmadban domináltunk, a második már kiegyenlített volt, a harmadikban pedig teljesen beszorítottak minket, szóval a döntetlen egy reális eredmény szerintem. Másrészt ők az egész tornán a képességeik felett teljesítettek, nekünk meg azért voltak bőven gyengébb meccseink, vagy legalábbis gyengébb periódusaink majdnem minden játéknapon.
Amúgy az utolsó percekhez érve – ha hiszitek, ha nem –, bennem felötlött hirtelen a 2009-es szlovákok elleni nyitómeccs a főcsoportban, amit végig heroikusan küzdve, 13 másodperccel a lefújás előtt sikerült elveszíteni. Igaz, ebben közrejátszhatott az is, hogy a tegnapi találkozót ugyanazon a helyszínen néztem, mint akkor azt: a balatoni nyaralóban, ahol azért nem sok jégkorongmeccset láttam még, lévén a hokinak nem a nyár a főszezonja.
Összességében a torna egyébként nagyon jól sikerült szerintem. Én láttam minden meccsünket nagyrészt, és remekül szórakoztam rajtuk. Lehet, a színvonal nem volt olyan magas, mint a főcsoportban szokott lenni, de a mérkőzések végig kiélezettek voltak, mint ahogy a feljutás kérdése is. A főcsoportos meccseinket annyira nem is szoktam élvezni, mert azok nagy része azért eléggé egyoldalú általában. Úgyhogy ilyen szempontból nem rossz, hogy maradtunk az I/A-ban, a játéktudásunk inkább ezt a szintet képviseli, és itt tényleg kiélezett, élvezetes meccset tudunk játszani mindenkivel. De persze azért szomorú vagyok nagyon, hogy ilyen kevésen múlt a feljutás.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Ilyen körbeverés valószínűleg tényleg nem nagyon volt még a világbajnokságok történetében. Itt egy részletesebb elemzés a mai utolsó nap lehetséges kimeneteleiről, én nem akarnám megismételni, meg időm sincs rá, az az igazság. Egyet viszont azért kiemelnék, amit a cikk pont nem hangsúlyoz ki: szóval a délutáni eredményektől függően (például lengyel és olasz győzelem esetén) még akár az is elképzelhető simán, hogy a torna legutolsó meccsén úgy fogunk játszani este, hogy egy győzelemmel biztosan feljutunk a főcsoportba, vereséggel viszont biztosan kiesünk az I/B-be. Szerintem ez tényleg példa nélküli.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]