Én csak annyi önuralmat várok el magamtól és más emberektől egy-egy ilyen sok vitát kiváltó daraboknál, hogy “vannak hibái, de nekem tetszett”, illetve “nem tetszett, de elismerem, hogy vannak jó elemei”. Nyilván ha nagyon erős negatív érzelmet váltott ki belőlem valami, ott sokkal nehezebb jó pofát vágva az objektív szemüveget keresgélni.
Példaként fel van hozva az új Star Wars és a Marvel. Mindkettőnél azt érzem, hogy pontos számításokkal lett kicentizve, hogy mennyi és milyen arányú humor, dráma, akció, misztikum fog bejönni a népnek, szóval Disney mindkettő. Az egyiknél ez zavar, a másiknál nem. Valószínűleg azért, mert a SW egy negyven éves gazdag legenda, ami komoly érzelmi húrokat tudott megpendíteni (ma sem bírom faarccal nézni Vader halotti máglyáját), és zavar, hogy a költséghatékonyság jegyében egy minimális újdonságokkal bíró, kevés kockázatot vállaló, inkoherens folytatást kaptunk, amibe jobb lett volna, ha soha nem hozzák vissza a régi szereplőket.
A Marvel esetében meg soha nem olvastam a képregényeket, a filmek az IW kivételével megállnak egy komolysági szint alatt, szeretem a karaktereket, de nem kötődök hozzájuk, nekem mindegy, ki él vagy hal, és szerintem az Endgame tisztesen beleáll ebbe a sormintába.
A Marvelnek viszont hatalmas előnye, hogy össze van fogva központi szinten, és ráadásul az univerzum több szeletét megmutatják különféle stílusú filmekkel, míg a két új fősodorba tartozó SW film esetében ki van mondva, hogy nincs egy előre eltervezett trilógia vázlat, minden rendező arra folytatja a sztorit, amerre akarja, ráadásul nem tudnak elszakadni egy adott korszaktól.
De ide vehetném a Wonder Womant is, ami szintén a legutolsó szutyoknak elő lett adva, és ja, gyenge, mint mackósajtban a brummogás (Árész muhahahaha), de fel nem látom be, miért pont ez lett véres rongyként körbehordva a legnagyobb egyetértésben itt a fórumon, amikor kurva sok hasonló színvonalú popcornmozi zsibbasztotta az agyunkat, és azokra repkedtek a jóezígybazdmeg-sajnállakhogyilyengörcsösfaszvagyhaemtetszik 8/10-ek.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
HBO - A Song of Ice and Fire
Ez így van. Star Wars esetében megnéztem a 7. részt, kijöttem amoziból úgy, hogy hé, ez jó volt! Aztán végiggondoltam, olvasgattam kicsit és hú, rászedtek a készítők, ez tényleg gyenge. De ismerem az érzést és a jelenséget amiről írsz. Én ezeket a filmeket élvezem, a trónok harcát is élvezem mert amúgy tényleg jó egynek. Nade na .. ne köpje már arcon magát semmilyen univerzum se plz.
Ez is sokszor ki volt már beszélve.
A művészeti alkotások az érzelmekre hatnak, a befogadásuk totál szubjektív, és az adott ember aktuális hangulatától is függ, hogy milyen véleményt alkot a friss élmény hatására. Pontosan ugyanúgy leképezhető ez a filmművészet és filmkritikák felkent atyjainál, mint a legutolsó fogalmatlan casual nézőnél. Ugyanaz az ember, aki “A” popcornfilmen könnyezik a gyönyörtől, a nagyon is hasonló paraméterekkel bíró “B” popcornfilmnél értetlenül nézi, hogy mi ütött az emberiségbe, miért éltetik azt a szart.
Persze, persze, akinek szélesebb az ismeretköre, műveltebb, érettebb, okosabb, az több szempontot tud figyelembe venni, de a friss véleményalkotások során az esetek túlnyomó többségében úgyis az győz, hogy valami betalál (akkor elnézőbb vagyok a hibáival szemben), vagy sem (ez esetben nem), és hogy mennyire basszuk fel az agyunkat a totál ellentétes véleményt képviselők láttán, mennyire állunk aztán bele a vitába, mennyit járatjuk az agyunkat rajta, még jobban belebetonozva magunkat az eredeti véleményünkbe. Plusz ott van sokakban az a mély vágy, hogy online vitatkozhassanak és kurvaanyázhassanak egy jót.
Aztán hónapokkal, évekkel később változhat is valamelyik irányba a vélemény, mert más életszakaszban vagyunk, lehiggadtunk, új tapasztalataink vannak, valamit elkezdünk más szemmel nézni, stb. Nyilván a vakság és a beleállás rám is igaz.
A GoT esetében elgondolkodtam azon az itt felvetett érven, hogy talán tényleg túl sok a rajongói elvárás. Ahhoz tartom magam, hogy látványosan esik a színvonal, ami persze még mindig egész erős más művekhez képest, de ahogy itt is elhangzott, a GoT-t nem ezért szerettük meg, és akik már több évaddal ezelőtt kiábrándultak, értetlenül nézik, hogy miért dicsérik még mindig az egekbe ezt a sorozatot.
Kezdek magam is azon a véleményen lenni, hogy ekkora monstrumokat szinte emberfeletti feladat befejezni, illeve hogy a színvonalat gyakorlatilag addig lehet jól feltartani, amíg csak befele kell dobálni a különféle szálakat, de azok végleges elvarrása már különleges képességeket igényel. Martin esetében is elfogyott a lendület. Szerintem a minimum az lenne, hogy ne ugyanazok a projektbe már rég belefásult, trükkjeiket rég ellövő írók tegyék össze a lezárást és az oda vezető újabb intrikákat, helyzeteket, csatákat, párbeszédeket, hanem még friss, lelkesebb írók is hozzáférjenek a sorozathoz.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 09:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8304]
- 07:58
- The Blood of Dawnwalker [13]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]