Sekiro: Shadows Die Million TimesTwice
Tegnap este végre vége (szerintem a második szomszéd is hallotta). Még vár rám alsó hangon két végigjátszás (ki fogom achizni, ha beledöglök is), de akkor is 44 óra után sikerült a végére érnem. Nem volt felhőtlen szórakozás.
A történethez hozzátartozik, hogy anno megjelenés környékén már elkezdtem, akkor még egy "demo" verzióval. Bár voltak jó pillanatai a játéknak, de elég hamar sikerült elvesztenie a játéknak és azóta is emlegetem a dolgait. Viszont azért csak ott motoszkált bennem az érzés, hogy "egy játék nem lehet jobb nálam". Nem mondom, hogy megbántam, de az ellenkezőjét sem.
Vannak nagyon jó részei a játéknak, a pályatervezés valami zseniális. Mikor pár óra játék után rájövök, hogy a kezdőterület is a szomszédban van, hogy ha nem lenne leszakadva egy híd órákat spórolhatnék az valami hihetetlen. Jó rácsodálkozni az ilyen részekre. Tegnap este még elkezdtem egy NG+-t és sikerült még újdonságot is találnom benne, amit elsőre észre sem vettem.
És vannak olyan apróságok, amiket egy videó nélkül észre sem vettem volna. Az elején a hősünk egy fontos csata előtt az átvezetőben rosszul húzza ki a kardját, bizonytalan a csatában. A végén hasonló helyszínen mindenféle hiba nélkül egyetlen mozdulattal. Hihetetlen ilyen rejtett dolgokra is figyeltek. Ez csak egy példa az érdekesség kedvéért. És a maga módján a történet is egész érdekes, elsőre sikerült egy olyan befejezést előhoznom (jó, végig olvastam mi a módja ennek), ami még a folytatásra is esélyt adott.
Éppen ezért sajnálom, hogy bizonyos döntésekkel mennyire elrontották a játék élvezhetőségét. A harcrendszer elsőre érdekes a stamina helyett behozott
posture rendszerrel, a parryvel (ami itt deflect) és a speciális támadásokkal, de egy-egy ponton túlzottan erőlteti a játék, hogy azt használjuk. Van egy-két boss, mini-boss, aminél nem is tudom hogyan lehetne megoldani máshogy a harcot, ha nem a deflecttel. Egy Surge2-ben például sokkal élvezhetőbb a bossharc (szerintem), mert vannak lehetőségek, testre szabható a karakter. Végső esetben ha nagyon megakaszt egy-egy hely, akkor lehet farmolni, erősödni. Itt vagy megszoksz vagy megszöksz. Farmolni nem sokat lehet (második végigjátszásra/a játék egy pontjától azért jobb a helyzet), és a karakter testres zabhatósága kimerül abban, hogy milyen protézist használunk, illetve a harci skillek közül melyik az az egy (!) darab, amit aktuálisan használni szeretnénk.
Az már csak ilyen aprócska morgolódás a részemről, hogy bizonyos dolgokra aztán semmi utalás nincs. Komolyan nem tudom elképzelni, hogy az egyik befejezést hogy lehet utánaolvasás nélkül előhozni...
Röviden: a véleményem nem változott a játékról, csak árnyaltabb lett. Tiszta szívvel nem tudnám ajánlani senkinek, de aki a souls-like stílust szereti tehet vele egy próbát. Mert a történet és a rejtett apróságok miatt mégiscsak megéri és a végén hihetetlen megnyugvást jelent az érzés, hogy "SIKERÜLT" !!!
Az év játéka díjakat attól függetlenül nem értem.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
