28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Warhammer 40,000



Írd ide hozzászólásod:

davkar9
davkar9 [11508]
Végefelé volt egy olyan vicces szituáció, hogy scannelni kellett vagy 6 pontot, majd mint kiderült visszatérni a startponthoz. Kezdő emberkém +movementes és cp refill. Ez és a cp pontok érintésével körbeszaladt, a nekronok meg csak lestek, hogy miaf. Nekem a commander (valamelyik s betűs) tree is megtetszett. Utolsó skillel ingyen hívhat be erősítést. Kastelan robi alapból 5 pont. Ehelyett 0-ért berakni az elérhetetlen (távolság/lézerkapuk) ellenség mellé elég kellemes tud lenni. Főbosshoz is szinte hozzá se értem. Kezdésnél félig teli csík, elég két skitarrira. Másikat és a robit behívni a 2 commanderes techpriesttel. Két buff, két focus fire, vége is volt a játéknak

Én mondjuk easyn játszottam de a beszámolóitok alapján nincs olyan látványos különbség.

Amit sajnáltam, hogy az első kettővel külön-külön a távolsági és közelharci treekre gyúrtam rá. Hasznosak voltak, de későbbi hibrid papjaim sokkal hatékonyabb lettek.
gothmog
gothmog [5152]
33 küldetés, 67%. (Ubjao megölésénél benyeltem 4%-ot, de máskülönben 0-1% sávban mozognak a pályák.) Nálam egyelőre 5-en vannak a tech-papok, és mindegyikük 20-as. Beállítottam két papomat nehéztüzérnek; ha jól helyezkedik az ember, akkor borzalmas irtást lehet velük végezni. (Egy pár energy enhancer persze sebzésnövelésre, plusz canticle-szel az ellenfél páncélvédelmének a kiiktatása előtte kötelező; utóbbi litániát természetesen ingyen, a megfelelő képzettség használatával.) Volt olyan, ahol az volt a feladat, hogy "élj túl 5 kört", én meg az első körben, nagyjából csak az első két emberemmel lépve le is gyalultam a pályát teljesen
A cognition is könnyen jön már a 3 pontot bezsebelő mechandrite miatt, illetve talán már 3 emberem is van, aki ki tudja nyerni a kis koponya-segéddel az összeset a pylonokból. (Meg ha nagyon kell, akkor két litániám van mindig extra cognition pontokra.)

Jó játék, de nagyon könnyűvé vált mostanra. Illetve, bár változatosak a csaták, de így 33 misszió alatt (igaz, most hétvégén nagyon ráfeküdtem, mert hétköznaponként csak napi kb. 2 misszióra szokott időm/energiám lenni, most viszont orra-szájba toltam őket) már kezd kicsit repetitívvé válni a dolog! Ugyanakkor nagyon durván eltaálták vele a wh40k hangulatot, úgyhogy összességében nagyon meg vagyok vele elégedve a játékkal.

Endure. In enduring, grow strong.

Peace
Peace [28875]
Most vagyok 64%-nál 32. küldetéssel. Eléggé atom lett a csapat! Meglett a hatodik tech-priest, így most 5-en 14-es szintűek, egy pedig 21-es. Neki felhúztam egy második kasztot teljesen. Nincs szükség most már minyonokra, röhögve végigcsinálok minden pályát! Elég komoly fegyvereket találtam, amikkel első végigjátszásnál egyáltalán nem is találkoztam. Lehet DLC-sek. És ugyanazt a hibát most is elkövettem, mint két éve. Ott is a vége felé vettem észre, hogy egy Magos több fajta küldetést is kínál egyszerre és mindegyik különböző jutalmat ad. Most is a 30. küldetés után vettem észre ezt, jót röhögtem saját hülyeségemen.
gothmog
gothmog [5152]
Én 56%-nál járok 22 küldetés után, és tegnap már beajánlotta a főellenfelet (Az előtte lévő három kripta vezéreit még ki sem iktattam, és ezek közül csak az Ubjao vagy melyik tomb főnöke érhető el.

Azt nem tudom, hogy hány küldetés van elméletileg összesen, de mielőtt felvilágosítottatok volna "scan or destroy" ügyben, 15 küldetéssel voltam 52%-on, most 22 után vagyok 56%-on. Pedig már skitarii segítőket sem nagyon viszek, csak a négy tech-papommal gyalulom végig a pályákat. (És majd lassan nekiállok egy ötödiket is felhúzni. A többiek most 18. szint környékén vannak.)

Endure. In enduring, grow strong.

davkar9
davkar9 [11508]
Na kiderült, úgy működik ahogy sejtettem, de igazából mégsem. Itt a 70 körüli %-on megnyílt a főboss? (eh, nem kell a kérdőjel, megnéztem az acsikat, igen az az arc a főellenség és jár külön acsi, ha 100% előtt le tudjuk verni). Az ellenségeknél ott volt ő és két másik boss is. Csinálgattam tovább a küldiket és pár %-kal később azok a bossok külön is elérhetőek lettek. Mivel a csapat össze-vissza mászkál a szektorokban ezért fel lehet oldani egy-egy bosst anélkül, hogy a "hozzákapcsolódó" küldetéssort megcsinálnánk. Ezért vannak olyan furán a szövegek, "történet" szerint még csak dolgozunk rajta, a gameplay viszont előrébb tart.

Hasonlóképpen szerintem a feloldható cuccokat is "elrontottam". Szinte mindenki már csak bs-t ad, de közben hiányzik még pár cohort fejlesztés. Nemrég fejeztem be egy küldit amiben egy kastelan robotot kellett hajkurászni és a végén a szöveg alapján visszakerült a csapatba, tehát ennél elvileg járhatna egy upgrade (lvl2-n áll). Mindegy, most már olyan jól állok, hogy egy körön belül el tudom náspángolni a nekronokat és a küldik után csak 0-1 %-okat szedek be. BS-re sincs már szükség mert mind a 6 tag minden helyre be tud rakni egy 3 slotos geart. Ha tudom előre, hogy egy csomó fölösleges pont marad, akkor nem töröm magam az extra lépéses felfedezésekkel és a terminálokat is inkább feldurrantom a távolból a scan helyett (külön scannelős küldik hajlamosak egyből befejeződni az utolsó scan után és úgy már esély sincs felrobbantani).
gothmog
gothmog [5152]
Erre a % dologra én is kíváncsi leszek, mert amióta kiderült, hogy a "scan or destroy" a gyakorlatban akár "scan and destroy"-t is jelenthet, 7 küldetés alatt is csak 4%-ot kúszott felfelé a számláló. (Ha ezt az elején tudtam volna!)

Egyébként jogos, amit írsz: én csak az első két kripta főnökét nyírtam ki, de még mindig kapok ezekbe küldetéseket, és a párbeszédekben úgy mennek a szövegek, mintha még nem tudtam volna le a helyi vezér likvidálását.

De ennyi a kritikám, máskülönben élvezem a játékot! Egy negyedik papot is felhúztam, most mind 16-17. szint körüliek, és igazság szerint az utóbbi pár küldetésen egy-két kör alatt nyomtam le az összes csatát. Szegény nekronok köpni-nyelni sem tudtak. Egyedül a Lychguardokkal való első találkozásom volt izgalmas, amikor kiderült, hogy ezek a dögök minden őket ért találatra tudnak egy környit mozogni és támadni, illetve minden közelharci támadásra is azonnal és automatikusan visszaütnek, ráadásul elég brutális sebzéssel. (Persze, ha tudja az ember, akkor kellően messziről szedi már le őket, odafigyelve a sebzéstípusra, mert persze vagy energiára, vagy fizikaira, de a páncélzatuk is borzasztó kemény.)

Endure. In enduring, grow strong.

davkar9
davkar9 [11508]
A pályákhoz hasonlóan a sztori is lehetne lineárisabb. Amint mindenkinek lehetett küldiket csinálni egyből rámentem a hasznosabb (skitarri, extra cp, +techpriest stb) dolgokra viszont így a vége?(74% gondolom 100%-nál game over/instant utolsó küldi) felé furcsa ezeket a ~korai küldiket csinálni. Olyan érzésem van, hogy adott tombon belüli feladatok a régió meggyengítéséről szólnak végén egy bossfighttal, de én már levertem hármat és így elég furcsa azt hallgatni, hogy adott ellenség miben sántikál, mikor már rég halott.

Vissza

Fórumszabályzat