Nehéz kérdés ez. Ráadásul pont két rossz példát hoztál fel szerintem.
Noha J R. R. Tolkien halála után a fia, Christopher nem írt önállóan Arda világába, ugyanakkor itt is felmerült a "túlhasznosítás" kérdésköre. A
Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről végén van az egyik fordítónak, Koltai M. Gábornak egy gondolatsora, hogy igaz üzletággá vált a Tolkien művek, pontosabban kézirathalmazok megjelentetése. Nekem a 2002-es változat van meg, és éppen ezért nem tudom, hogy az első magyar kiadásban szerepel-e ez a gondoltsor (szerintem igen), de felhívja a figyelmet pl. a
Középfölde Históriája sorozat [
amit épp most ad ki apránként a Helikon] kapcsán a következőkre:
"
Az eredmény több, mint érdekes: Középföldéről szinte semmi új nem olvasható, Tolkienről és a munkamódszeréről azonban annál többet tudhatunk meg. A négy kötet(* a tizenkét kötetes sorozaton belüli alsorozatra,
A Gyűrűk Ura históriájára utal)
a félig kész szépirodalom és a túlírt monográfia határán mozog: kiadása legfeljebb anyagi hasznot hozhatott. Figyelemre méltó, hogyan lett egy író kéziratait felkutató és megszerkesztő kis csapatból tíz év alatt pénzcentrikus nagyvállalkozás: mamutcég, amely évente legalább öt könyvet jelentet meg.
A kiadható Tolkien-kéziratok valószínűleg a Beleriandi balladák
két ragyogó eposza utón fogytak el.
Amiért adok neki egy kis igazságot, ezek mellett magyarul is kijöttek olyan kötetek, amik mind
A szilmarilokból származnak eredetileg, és azokat jelentették meg bővítve:
Beren és Lúthien
Gondolin bukása
Húrin gyermekei [kedvenc Tolkien történetem, de nemcsak
A szilmarilokban szerepel, hanem a
Befejezetlen regékben is, így ez pedig már harmadik "változat"]
Ehhez pedig ha hozzávesszük, hogy a két Monolith játék (Shadow of Mordor, Shadow of War) és a tavalyi sorozat módosított is, hozzátett a lore-on/hoz, akkor "belefirkáláson" túl vagyunk már, a Tolkien halála utáni kötetek pedig többsége inkább világ- és mítoszalkotói szemszögből érdekesek, nem pedig mint egy "franchise".
GRRM pedig amíg csak naptárakat, egyéb művészeti megjelenéseket,
vagy világbővítő magyarázatot engedett megjelentetni , a sorozatok, számítógépes játékok sajnos elvitték egy olyan irányba az alkotását, ami magában rejtheti a hozzátoldásokat, akár "közbenieket" is. Jelenleg csak egy
After Jon Snow van tervezetben, de már ez is borzalmas szerintem, rosszabb, minthogy az alap sorozatnak előbb kellett lezárnia a történetet, mint ahogy ő maga be tudta volna fejezni élete fő művét. Ne kételkedjünk benne, hogy GRMM halála után a hagyatékát kezelők nem lesznek restek kizsigerelni a világát. A jelek már látszanak, pedig még csak bő egy évtizede keződődött.
Egyébként értem, hogy mit szeretnél mondani, hogy Star Wars már lassan az alapsagában Vader szakácsáról is sorozatot készít, de ez csak azoknak újdonság, akik nem ismerik a filmek-sorozatok-játékok mellett a képregények és a könyvek világát. Már a hatályon kívül helyezett SWEU (most Legends) is bővelkedett nem kevés kiegészítésben, de a Disney éra is bőven kihasználja ezt, elképesztő toldalékokkal, pl. egyszerűen Vadernek már annyi tanítványa van, hogy abból, egy kis túlzással új Sith Rend is kitelne.
Nézd meg a Szukits könyvkiadásait Star Wars témában, ha a sorozatok/animációs szériák világa kiakaszt, mit szólsz ezekhez?
Ha "kárhoztatni" akarunk bárkit is, akkor a Lucasé a sár, mert ő tette lehetővé, hogy mások is bővítsék a világát, és ebben bizony ocsú is van. Sajnos ilyenek az emblémás világok sorsa, lásd Forgotten Realms, Warhammer/Warhammer 40000, Dragon Lance, Warcraft stb. Szerintem kár ezen már "keseregni". Ki kell választani, ami nekünk tetszik a felhozatalból.
Ha mégsem jön be, akkor meg a szerzői alkotások felé kell fordulni, könyvekben, képregényekben pl., vagy bármilyen más médiumban. Úgy kell ezt elképzelni, hogy míg a DC és a Marvel önti magából a szenny szuperhős képregényszemetet tömegével, amiben azért persze akad minőségi tartalom, mégis a DC legértékesebb alága, amit a szerzők imádtak, a mostanra kiherélt Vertigo volt: olyan gyöngyszemekkel, mint a
Scalped vagy a
DMZ.