Avagy Fallout menni Szovjetunió csinálni Bioshock
A játékkal előzetesen elég felemás érzéseim voltak. A bejelentése környékén nagyon érdekelt és vártam, aztán később jöttek olyan trailerek amik teljesen lelomboztak, majd megint felcsigázták az érdeklődésem. A megjelenés idején pedig óvatosan várakozó álláspontra helyezkedtem. Voltak más, jobban érdeklő címek is, de az első tesztek és vélemények hatására mégis belevágtam. És egy érdekes kalanddal lettem gazdagabb.
A játék 1955ben játszódik, egy alternatív Földön, ahol teljesen máshogy alakult a történelem. 1936ban Dmitry Sechenov (neki a játékban is sok szerep jut) felfedezte a Polymer névre hallgató anyagot, amelynek révén a Szovjetunió robbanásszerű technikai fejlődésbe kezdett. 1939ban hidegfúziós reaktorokat alkottak, ennek hála aztán a robotika is fejlődésnek indult, 1942ben győzelmet arattak a náci Németország felett (akik utolsó kétségbeesett lépésként egy halálos vírust szabadítottak a világra), 1948ban pedig útjára indították a Kollektiv 1.0-t, mely kezdetben csak a robotokat kapcsolta össze egy hálózatba, de később már az emberek is csatlakozhattak a rendszerhez a Polymernek hála.
A játék kezdetére mindez odáig fejlődött, hogy a "polimerizált" emberek könnyedén meg tudnak tanulni bármit, az ember (vagyis a Szovjetunió) nem egyszerűen kilépett az űrbe, de már a Naprendszer bolygóinak terraformálására készül és napokon belül elindul a Kollektiv 2.0ás verziója, ami minden "polimerizált" embert összekapcsol egy globális neurális hálózatba, ahol mindenki egyenlő. Persze ahogy ez lenni szokott a játékokban homokszem kerül a gépezetbe és ránk vár a feladat, hogy rendet tegyünk. Közben pedig az is kiderül, hogy a felszín alatt ez a szép új világ sem tökéletes.
A játék főhőse a többnyire csak P-3 névre hallgató ügynök (egyébként Sergey Nechayev), aki egy akcióban elvesztette az emlékei nagy részét, csak Dr. Sechenovnak és néhány implantnak köszönhetően maradt életben. Emiatt érthető módon hálás is a doktornak és mindent megtesz, hogy ne okozzon neki csalódást, egyébként pedig egy katona, aki nem kérdez, csak elvégzi a feladatot. Ezt csak azért említem meg, mert én már rég a homlokomat ráncoltam bizonyos dolgokon, amikkel P3 nem volt hajlandó törődni. A történet kezdetekor éppen egy újabb megbízást kapunk, ehhez kapunk segítségnek egy mesterséges intelligenciával felvértezett kesztyűt, Charlest is, akivel idővel össze is barátkozik a karakter. Ő szolgáltat nekünk rengeteg háttér-információt is, magyaráz el dolgokat és sokszor poénforrásként is szolgál. És nem mellékesen őt fejlesztve jutunk hozzá hasznos képességekhez, mint a fagyasztás vagy a telekinézis.
A kezdés után aztán nem sokkal be is üt a krach, a békés robotok harci üzemmódba kapcsolnak és nekiállnak levadászni mindenkit, beleértve ebbe minket is. A feladatunk pedig elkapni az egészért felelős árulót, aki meghackelte a kollektívát. Lehetőleg élve, mert szükség van a fejében lévő kódokra, hogy minél előbb le lehessen állítani a megvadult robotokat. És közben megtudunk dolgokat magunkról és a rendszer sötét titkairól.
A játék legnagyobb erőssége egyértelműen a világa. Bár a legtöbben szovjet Bioshockként hivatkoztak/hivatkoznak a játékra, engem a világ sokáig inkább emlékeztetett egy orosz, a világégés előtti Falloutra a maga retrofuturisztikus világával. Megvolt a Bioshock párhuzam is a kesztyűnk révén aktiválható képességekkel, de hiányzott az a dekadens világ ami Raptureben jelen volt. Aztán idővel beköszöntött az is, a történet egy pontján az egész kezdett egyre jobban elborulni és onnantól nem volt kérdéses, hogy helytálló az összehasonlítás.
Érdemes a számítógépek helyi megfelelőin elolvasni az üzeneteket is, van, ami csak kis hátteret ad a világnak, de mások kapcsolódnak egymáshoz és apránként egy komplett kis történetet ismerhetünk meg a helyiek életéből. A kutatóállomásokon lévő számítógépeken pedig még a dolgozók kartonját is elolvashatjuk, személyes adatokkal, tanulmányokkal. A tényleges játékmenetre nincs hatása, de sokat hozzátesz az élményhez.
Ugyanúgy, mint az audiologok, amik itt Chirper névre hallgatnak és zsebórára hasonlítanak. Tényleges hatásuk ezeknek sincs, de érdemes meghallgatni őket.
A hangulathoz sokat hozzátesznek a zenék is, ismert vagy kevésbé ismert számok orosz nyelvű átdolgozásai csendülnek fel akár egy rádióból, akár csak a harc aláfestéseként. A Nioh második része után ez volt az első játék aminek egymás után többször is meghallgattam a soundtrackjét. Megjegyzem én az autentikus hatás kedvéért orosz szinkronnal játszottam. Belekezdtem angollal is, de pár perc után inkább váltottam. Szerintem jobban is sikerült, mint az angol (bár néhol vannak vele problémák, de majd később) és sokat ad a hangulathoz.
NPC nem sok van a játékban, néha bejelentkezik Sechenov vagy az egyik beosztottja rádión, illetve van pár, még élő szereplő és egy perverz, hűtőszekrényre emlékeztető automata, de többnyire csak a főhős és Charles párbeszédei törik meg a játékmenetet. Néha szó szerint, ugyanis a harc közben elég nehéz figyelni a szövegekre, amik viszont érdekesek, szóval nem egyszer előfordult, hogy meg kellett állnom és végighallgatni a párbeszédet. Néha ezt ügyesen megoldják, például egy liftben utazva, de volt, ahol egyszerre kellett a rám rontó hordára és a feliratra is figyelnem (bár utóbbi kiküszöbölhető lett volna angol hanggal).
Szerencsére (?) a játék nem igazán nehéz. Az elején, amíg nincsenek fejlesztéseink van benne kihívás, ott még taktikázni kell. Viszont elég hamar el lehet jutni egy olyan pontra, hogy szinte bármekkora ellenséges csapatot gond nélkül kezelni lehet. Legalábbis zárt térben, a felszínen ezt megnehezítik a végtelen számban megjelenő javító robotok, amik a felrobbantott, feldarabolt, felgyújtott ellenfeleket bármennyiszer újra tudják építeni. Erre is van megoldás, de azt mindenki fedezze fel magának
Én egészen a legvégéig nem is nagyon használtam a távolsági fegyvereket, a legelején kapott fejszével, a kesztyűvel és legfeljebb energiapisztollyal a legtöbb helyzet kezelhető volt. Még a bossokat is megoldottam a fejszével. Kettőnél egyébként is volt achievement, hogy ne használjak lőfegyvert, de a többinél se éreztem, hogy szükség lenne rá. Az egyetlen ellenfél, aminél pedig igen (a többször felbukkanó Plyush miniboss) pont nem vettem hasznát.
A játék végigjátszása legnehezebb fokozaton cirka 40 óra volt, ebben benne van az is, hogy igyekeztem mindent teljesen felderíteni és összeszedni. Ez alatt konkrét gamebreaking buggal egy kivétellel nem találkoztam, párszor előfordult, hogy a karakter beakadt a levegőben és ezen csak a visszatöltés segített. Ez akkor volt kifejezetten idegesítő, amikor ezzel együtt 15-20 percnyi haladás ment pocsékba. A konkrét bugot pedig az okozta, hogy mindent összeszedtem, de nagyon kevés dolgot használtam fel és egy ponton amikor a raktárba akartam átpakolni a dolgaimat a játék felfalta az összes rendelkezésre álló memóriát majd megfagyott. A feladatkezelő szerint ezen a ponton alig 30GB-t használt
Szerencsére ezt orvosolni lehetett azzal, hogy szétbontottam a raktárban lévő tárgyak egy jelentős részét nyersanyagra.
Ezen kívül néhány helyen hiányzott vagy idő előtt eltűnt a felirat, ez ugye csak amiatt volt baj, mert én orosz szinkronnal játszottam.
Illetve az achievementek teljesen összevissza működnek. Ezt ráadásul a megjelenés óta patchelték is, de még most sem tökéletes. Én egy kihagyott collectible miatt újrakezdtem, szóval van olyan achievement amit kétszer is megadott a játék az újrakezdés miatt, máshol a számláló csak úgy haladt előre, ha minden lépés után mentettem, kiléptem és ismét elindítottam a játékot, de volt ahol összevissza ugrált. Gondolom kevés embert érint, de attól még tény
Mindent összevetve a játék jól sikerült, talán az egyetlen amit hibának felrónék, hogy az ellenfelek nem túl változatosak. Én még el tudtam volna viselni többféle robotot vagy esetleg katonákat, mutáns állatokat, hasonlót. Illetve sok kritika érte a főszereplő karakterét és stílusát, plusz a játék humorát, de nekem nem volt bajom vele. Ezt mindenki ítélje meg maga. A történetben is sikerült húznia egy meglepőt a végén. A legtöbb csavarra ugyan számítottam benne, de a befejezésre pont nem. Amiből egyébként kettő is van és nehéz lenne megmondani, hogy melyik a "jó" ending. Viszont mind a kettőnél ott van a folytatás lehetősége, én remélem fog kapni második részt.
És abba talán már bekerül az RTX támogatás is. Én elvagyok nélküle, itt sem éreztem a hiányát, de azért csak meg kell említeni, ha már a kezdetekben azzal promózták a játékot
Én csak ajánlani tudom, ez egy szórakoztató kaland volt. Végszóként pedig egy kis zene a játékból.
TL,DR: Kifejezetten jól sikerült akciójáték, ami a Bioshock hangulatát ötvözi a világégés előtti Falloutével egy alternatív Szovjetunióban. Én csak ajánlani tudom, főleg annak fényében, hogy a gamepassben is elérhető (de a teljes árat is megéri). Az achimániások viszont szerencsésebb, ha várnak még pár patch-et.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
