The Last of Us - Part I. (PS5)
Hadd kezdjem azzal, hogy ez nem az első végigjátszásom volt, hiszem pár évvel ezelőtt már kivittem a játékot egyszer. A sorozat miatt olyan hypeba kerültem, hogy nem bírtam ki és megvettem.
Hát... nem bántam meg. Nagyon nem. Én itt egyáltalán nem akarok a sztoriról beszélni, mert vagy ismered, vagy olyan szerencsés vagy, hogy nem. Ebben az esetben nem ez az esetlen hsz fog felvilágosítani, játszd le. Két dolgot szeretnék kiemelni, az egyik a játékmenet, a másik pedig a látvány.
A gameplayt rengeteget csiszolták, és sok QoL change került be, a legszembetűnőbb az új bow-mechanika. Már nem egy borzasztó gagyi fehér vonal mutatja a nyílvessző útját, hanem a második részben bevált és megszokott íj-használat köszön vissza. De rengeteget javítottak érzésem szerint az AI-n is, legalábbis ismét nehéz fokozaton játszva olyasmik fordultak elő, amik anno nem, például bekerítés, covering fire, supress. Két-három helyen megszorultam, de különösebb nehézség nem volt a játék alatt. A legundorítóbb számomra a DLC utolsó harca, ahol legalább 8-10 restartom volt a második phase elején.
Alapvetően 2x2 féle harc van a játékban, egyrészt kétféle enemy (ember/infected), másrészt kétféle harckezdés (belopakodhatsz, vagy egyből aggro van rajtad) van. Nekem egyértelműen a rádrobbanó infected a legnehezebb, a kontrolleres aiming itt okozza a legtöbb fejtörést, különösen mikor melee-ben csapkodnak és célozni próbálsz (hipfire nincs). Őket ráadásul az ember-enemykkel szemben konzekvensen lerázni sem lehet, hogy visszabújva az árnyékok közé, a már készültségben lévő, de mégiscsak csámborgó ellenfeleket levadászd. Egyetlen negatívumot szeretnék kiemelni, ez a totál inkonzisztens loot. Értem ezalatt azt, hogy többször előfordult, hogy spórolós lévén felhalmozódtak alapanyagaim, de egyfélét csak nem akart adni, és ezért nem tudtam gyártani a másikból sem, így abból aztán hátra kellett hagynom.
A látványról... hát én abszolút nem értek ehhez, tehát nem tudom hogy készítik ezeket a játékokat, de azt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mennyiféle tárgy, bútor, eszköz, bisz-basz van. Szinte szó szerint értheted, hogy nincs két egyforma ágy, asztal, szoba, kb. semmi. Nincs két egyforma poszter. Nem egy szobában nincs két egyforma, hanem úgy alapból. Minden szoba minden részlete teljesen ki van dolgozva. Amelyik kollégista zenél, ott a gitárállvány mellett zenekaros poszterek, kották és pengető van. A szomszédban focista lakik, látni a szétszórt mezekből, a labdából és a szekrényből kilógó cipőkből. Egy eldugott kis teremben házioltárt találsz az elesettekért. A házakat átjárva az egyik aljában van egy rozoga pingpongasztal, a másikban látni, ahogy sietve pakoltak el és a bőröndök nagy részét hátra kellett hagyniuk. Ha valakinek van erre szeme és fétise, az rengeteg időt el tud tölteni pusztán a nézelődéssel. A gáton pár abalak be van törve, és ott már mászik be a borostyán. A mo-cap, a szinkron és maga a színészi teljesítmény az földöntúli konkrétan. A közelében nincs semmi. Minden olyan mértékű törődésről, gondosságról, hozzáértésről és igényességről árulkodik, amit máshol csak nyomoznak. Az eldugott levelek, hangjegyzékek és naplók olyan közelivé hozzák a sorsokat, hogy rendesen szorít az ember Ish-ért, vagy a Left Behind squadronjának tagjaiért, pedig sosem láttuk őket. Persze, legtöbbször kár nagyon beleélni magunkat a happy endingbe. Ez nem az a történet.
Egész komolyan gondolom, hogy a The Last of Us a legteteje annak, amit a videogame-ipar nyújtani képes. Nekem személy szerint a 2018-as GoW a kedvenc játékom, de ott a gameplay nekem jobb. Kevésbé tud frusztrálni és kontrollerrel a melee ezerszer kézreállóbb és kényelmesebb. De ez már a személyes preferencia, és ilyenfokú quality azért ott sincs. Ami szembetűnő, hogy az eltelt négy év mennyit javított a kontrolleres készségemen, sokkal jobb vagyok. Bár még így is szar persze, de nekem ehhez a játékhoz ez kell. Izgulni minden lövésért, orgazmust kapni egy jól sikerült utolsó töltényes headshotért, félni az encounterektől, számolni és tervezgetni. Ez egérrel nincs. Itt ha van 7 enemy és van 8 töltényem, akkor már kezdem is a tervezgetést, hogy hogyan tudnék valakit félrecsalni egy csendes melee-killhez, vagy hogy eldobjam-e a molotovot, vagy később még jobban kell-e, esetleg valahogy kettőre rá tudom-e dobni, mert a 8 lőszer max 3 enemy, és abból egy egy opening head kell, hogy legyen. PC-n meg az ember vállat von, hogy nagy ügy, a végére még marad is egy lőszerem, na rusholjunk be.
Ajánlani tudom-e? Nem tudom erre mit lehet mondani, mintha egy sci-fi rajongó kérdezné, hogy megnézze-e a Star Warst. Egy fantasy-fan kérdezné, hogy megéri-e meglesni a Gyűrűk Urát. erre mit mondasz? Hogy a játék a video-game ipar csúcsa-e, az egyéni prefencia kérdése, mert lesz akinek a Call of Duty, olyan is akinek a StarCraft, megint másnak meg a Guitar Hero a kedvence, de az kétségtelen, hogy a sztori-vezérelt dráma kategóriának ez a legteteje. Toljátok le.
És ne feledjétek:
When you’re lost in the darkness, look for the light.Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
5 éve is elszállt tőle az agyam és egyből beleszerettem, de minderre a második rész még rátett jó pár lapáttal! Baromi jól sikerült ez a PS-5ös Remake, iszonyatosan élveztem!!! Én meg tegnap leültem folytatni a januárban félbehagyott Part II végigjátszásomat. Egyszerűen annyira szétvitt lelkileg, hogy kellett egy kis szünet.
